-10. fejezet-

Na ez most egy kifejezetten rövid rész lett, de csak azért, mert ezzel vezettem be a következő részeket. Remélem azért tetszik. :)

Amióta Ross-ot visszavették az ügynökségre nem sok minden történt. Az irodában, mint a villám úgy teltek a percek, az órák, majd a napok, a hetek és a hónapok. A próbaidőnk lejárt és már rendes ügynökök vagyunk. Hanna-t kinevezték főnök helyettesnek, így saját lakásba költözött tőlem 3 percre. Ross eladta a saját lakását és most együtt lakunk. Minden happy meg minden, de valami nagyon aggaszt. Csak még magam sem tudom, hogy mi. Mintha valaki figyelne minket, vagy engem. Nem tudom ki, vagy mi az, de már kezdek kételkedni, hogy apáék a jó gyilkost kapták-e el...
A mai reggel valami egészen különös zajra riadtam meg. Felkeltem és kivettem az éjjeli szekrényem fiókjából a fegyverem. Kiindultam a konyhába, de egy pillanatra még visszanéztem a békésen alvó Ross-ra. A pisztolyom végig magam előtt tartva jártam végig a lakást. Nem találtam semmit, ezért bementem a konyhába reggelit készíteni. Miközben a tojást sütöttem felnéztem az órára...még csak hajnali 4 van. Ross-nak csak egy óra múlva kell felkelnie. Öntöttem magamnak egy kis narancslevet, majd a naptárhoz sétáltam. TE JÓ ÉG! Elfelejtettem Ross szülinapját! Csak én lehetek ennyire szerencsétlen. Gyorsan a hűtőhöz szaladtam, hogy megnézzem van-e itthon palacsintához való. Szerencsémre van és mázlimra nutella is található a konyhába. Gyorsan elkészítettem a palacsinta forgatagot, majd elkezdtem rákenni a nutellát. Nem is néztem az órát, mikor valaki hátulról átölelt.

-Jó reggelt!-ad egy puszit az arcomra.

-Neked is jó reggelt szülinapos!-fordulok meg mosolyogva, majd megcsókolom.-Kérsz palacsintát?-emelem fel a tányért.

-A palacsinta mindig jöhet.-nevet, majd elveszi a tányért. Reggeli után gyorsan elkészülődtünk, majd bementünk az irodába. Fent Ziva a fegyverét tisztította, Tony kis híján elaludt a kávéja mellett, McGee valamit nagyon ügyködött a gépén, apu...na Ő fogalmam sincs, hogy hol van. De mostanában nem igazán mozog a levegő az ügynökségen, túl nagy a nyugalom. Lepakoltunk az asztalainkhoz, majd valami olyan hangot hallottam meg, amit kilométerekről is felismernék.

-BOLDOG SZÜLINAPOT!-ugrik Abby Ross nyakába.

-Kösz Abby...Öhm Abby!

-Igen?-kérdezi, de még mindig nem engedi el.

-Levegőt!-nevet, mire elengedi.

-Kelj fel Dinozzo!-üt apa Tony asztalára.

-Mond hogy végre kell valamit csinálnunk!-megyek oda hozzá.

-Megöltek egy tengerészgyalogost és az egész családját.-veszi el az asztaláról a pisztolyát. Mindenki felkapja a cuccát, majd a lifthez sietünk. Ahogy odaértünk az FBI-osok már kint is voltak. Mindig bepróbálkoznak azzal, hogy kijelentik " ez az Ő hatáskörük". Apu persze egyből intézkedik.

-Áhh Gibbs ügynök! Mi szél hozta erre?-veszi fel "bájos" mosolyát a másik csapat vezetője.

-Az nagyobb kérdés, hogy ti miért vagytok itt.

-Végezzük a dolgunkat.

-Nem! Te és a csapatod az én munkámat végzitek. Tudod, hogy a tengerészet ügyei hozzánk tartoznak.

-Ez csak természetes Gibbs, de együtt gyorsabban végeznénk. Nem gondolja?

-Ne is próbálkozz! Úgyis értesítenek titeket, ha segítség kell.-jelenti ki apa, majd int, hogy szedelőzködjön az FBI, akik lassan, de biztosan el is mennek. Ahogy bementünk a házba, mást nem lehetett látni, csak vért. A falakon, a földön, a plafonon, mindenhol.

-Ez durva.-állapítja meg Tony, majd elkezd fényképezgetni.

-Volt már rosszabb is.-jelenti meg Ziva.

-Mint például?-kérdez rá Ross.

-Ari.-jelentem ki.

-Ki?-néz kicsit pöszén.

-Az ember aki megölte anyát.-indulok fel az emeletre, majd belépek az egyik szobába, de nem előre nézek, hanem a mögöttem lévő Ross-ra.-Mindig rajzolt egy...-fordulok meg.-Olyat.-mutatok a falra ijedten.

-Ez lehetetlen! Hisz Ziva megölte, és...és...

-Minden rendben?-lép be McGee az ajtón, majd megtorpan.-Ari. Szólni kell Gibbs-nek!

-Miről kell szólni Gibbs-nek?-lép be apa is a szobába.-Azt hittem már vége van.

-Szerintem, csak most kezdődik el...-nyelek egy nagyot, majd Ross-hoz bújok, aki erősen magához szorít...

-Új Blogok-

Halika kedves olvasóim! Mivel mostanában a megszokottnál is több a szabad időm,ezért két új blogot. Az egyiket egyedül írom: My pst is my present and my future
a másikat pedig egy nagyon jó íróval,és egyben új barátnőmmel: My Best Summer

Jó olvasást hozzájuk!

Puszi: Klau <3

-9.fejezet-

Ismét nem lett túl hosszú a fejezet,de nagyon igyekszem =)

-Ne aggódjon Miss...-kezdi el a nővér,de az orvos ordítása félbe szakítja mondandóját.
-ELFOGJUK VESZÍTENI!
-Mit is akart mondani?-nézek rá felvont szemöldökkel,a helyzet ellenére.
-Miss Marano!-szól hátra az orvos,de közben nem hagyja abba az újra élesztést.
-Igen?
-Mennyire ismeri a beteget?-erre ránézek az ágyon fekvő Ross-ra,és pár pillanat alatt átfutnak az agyamon az emlékek. A találkozásunk,az autó út,a plafonra írt felirat,a házi őrizet,a csók,az üzenet és a tegnap.
-A barátnője vagyok.-válaszolok,mielőtt még késő lenne.
-Akkor jöjjön ide és próbáljon meg beszélni hozzá!-erre csak felpattantam,és az ágyhoz siettem. Elkezdtem beszélni hozzá.
-Ross! Ross! Laura vagyok. Kérlek ébredj fel!-fojtom vissza a sírásom,vagyis a zokogásom.
-Kezd használható pulzusa lenni. Folytassa!
-Ross! Kérlek ébredj fel! Én...én szeretlek.-fogom meg a kezét.
-Kezd stabil lenni.-néz fel megkönnyebbülten az orvosra az egyik nővér.
-Mi több! Már stabil is.-néz a gépre a másik nővér is. Nagy kő esett le a szívemről,ahogy kiléptek az orvosok és a nővérek az ajtón. Ismét leültem a helyemre,és figyeltem. Folyamatosan csak figyeltem azt,ahogy fekszik,lélegzik,és átfutott az agyamon,majdnem elveszítettem. Olyan békésen fekszik ott,szinte már élettelenül. De ezeket gondolatokat gyorsan ki kell űznöm a fejemből! Itt van,és él,más nem is számít más. Megint átfutottak az agyamon az emlékek. Amikor találkoztunk szinte gyűlöltük egymást,és azon versengtünk,melyikünk bírja tovább a másik mellett. Majd a kocsiban lévő beszélgetés,és a plafonra írt szöveg. A házi őrizet,ahogy végig simítja az arcom,miközben eltűri a hajamat. Gyengéd,lágy érintése...
-Szia Laura!-szól a hátam mögül Hanna.
-A frászt hozod rám!-nézek hátra.
-Mi van vele?-biccent a fejével Ross felé.
-Valami embólia félét kapott,de már jól van,de nem tudom,hogy mikor ébred fel.
-Akkor várjunk!-húz oda egy széket.
Vagy 5 órán keresztül ott ültünk. Felváltva rohangáltunk le a büfébe,hol kávéért,hol kajáért. Végül már együtt mentünk le sétálni. Tettünk egy jó nagy kört,majd visszamentünk. Ross még mindig nem kelt fel. Kezdtem aggódni. Félek,hogy elveszítem. Rettegek,hogy többé nem lesz velem. Megörülök a gondolattól,hogy most hogy megismertem lehet,hogy nélküle kell élnem. Mi van,ha soha nem fog felébredni? Csak engem védett. De nem tarthatom itt a húgát,inkább szólok neki,hogy menjen haza.
-Hanna!-ébresztgetem,mert nagy gondolkozásom közepette elaludt.-Hanna!-lökdösöm.
-Mi van?-néz rám kómásan.
-Menj csak haza.-fogom meg a vállát.
-Biztos?
-Biztos.
Miután Han elment,elaludtam. Arra keltem fel úgy 11 óra fele,hogy valaki belép az ajtón. Próbál halkan bejönni,de felébredek rá. Résnyire kinyitom a szemem,és látom...apát? De mit keres itt? Nem mozdulok,és talán megtudom.
-Csak azért jöttem,hogy megköszönjem,hogy vigyáztál a lányomra. És ha még számít,akkor szívesen látlak a csapatban,újra.-mondta,majd letette Ross ágya melletti szekrényre a régi jelvényét,és a fegyverét,majd kiment.
Sikerült vissza aludnom,úgy hogy félig az ágyra dőltem. De valamire megint megriadtam. Méghozzá arra,hogy valaki néz. Mikor kinyitottam a szememet,már világos volt. Oldalra pillantottam,és Ross nézett velem szembe.
-Jó reggelt!-tűri el a szemem elől a hajam.
-Mikor ébredtél fel?
-Úgy 3 órája.
-Azóta nézed,ahogy alszom?-mosolygok.
-Még nem volt időm megunni. És ha lett volna sem sikerült volna.- néz mélyen a szemembe,majd nagy nehezen felül.
-Még nem szabadna mozognod!-döntöm el a másik irányba,pont a hátára.
-Nincs itt orvos. Mégis ki akadályozná meg?-néz rám.
-Mondjuk én.-teszem kezemet a mellkasára.-Egy pillanatra azt hittem elveszítelek.-csókolom meg.
-De nem veszítettél el. És nem is fogsz. Ígérem!
-Szólok az orvosnak,hogy felébredtél.-indulok kifele,de visszahúz.
-Már reggel járt itt. És azt mondta,hogy délután haza mehetek.
-Ez nagyszerű!-mosolygok.-Gibbs járt itt.
-Láttam. És szeretnélek megkérni,hogy gyere velem az ügynökségre,és segíts visszapakolni az asztalomhoz!-fogja meg a kezem.
-Nagyon szívesen!-kulcsolom össze az ujjainkat.
A délután hamar eljött,és már mehettünk is. Először beugrottunk Ross-hoz a cuccaiért,majd beindultunk az irodába. Ahogy beértünk az irodába elkapott minket a gyászolunk valakit hangulat,mert mindenki tök csöndben ült.
-Laura! Ross!-vesz minket észre Abby,és egyből a nyakunkba ugrik.
-Üdv újra köztünk haver!-jön oda Tony,és kezet fog Ross-sal.
-Így újra teljes a csapat.-ölel meg minket Ziva.
-Üdv köztünk!-jön oda McGee is,aztán apa.
-Gibbs ügynök!-szalutál Ross.

-Lynch ügynök!-biccent apa

-Na jó ezt most hagyjátok abba,mert valamelyikőtök meg lesz verve! És nem érdekel,hogy te az apám vagy,te meg a barátom.-fenyegetőzök.

-Üdv a családban és a csapatban Ross!-fognak kezet.

Nagy ölelkezésünk,kézfogásunk közepette kinyílt a lift ajtó,és Hanna lépett be rajta.
-Ki ez a szépség!-esik le Tony álla.
-A húgom.-válaszol Ross,mire mindenki úgy néz,mint ha azt mondta volna,hogy ő a Vasember.
-Te mit keresel itt?-ölelem meg.
-Jöttem a legjobb barátnőm és a bátyám elé.-nevet.
-Ha már itt vagy,akkor bemutatom a csapatot.
-Ő itt Tony, Ziva, Abby, McGee, Doki, Palmer és Gibbs,vagyis apa-mosolygok apára,amolyan megbocsátok mindenért tekintettel.
-Örvendek mindenkinek! Én Hanna vagyok.
Kicsit még beszélgettünk,majd haza mentünk,ami jelen esetben az én lakásom volt.

-8.fejezet-

I am so sorry! 
Bocsika,hogy ilyen rövid lett ez a rész,ígérem a kövi hosszabb lesz. :)

-Aw! Milyen cuki kis családi összejövetel.-hatódok meg.
-Igen az. De te mit keresel itt?-néz Ross a húgára.
-Kaptam a példádon,és eljöttem otthonról. Egyszerűen már nem bírtam tovább.-ült le a kanapéra.
-És honnan jött a legyünk lakótársak ötlet?
-Láttam a hirdetést,és felhívtam Laurát.-ölel meg.
-A következő kérdés. Miért nem szóltál,hogy lakótársat keresel?-ül le mellém.
-Csak mert...mert... Kid vagyok én neked,hogy magyarázattal tartozom?-vonom fel a szemöldököm.
-Az én okos,ügyes,gyönyörű...-csúszott közelebb.
-Na ezt most ne! Emlékezz vissza,mi volt a legutóbb mikor ezt mondtad. És...-ekkor egy kő repült be az ablakon,betörve azt.
-Ez meg mi volt?!-kérdezi ijedten Hanna.
-Fogalmam sincs. De mindjárt kiderítem.-mondtam,majd oda sétáltam a kőhöz,amire egy papírdarab volt rögzítve.
-Mi van a papíron?-kérdezi Ross.
-"Megmondtam,hogy ez lesz."-olvasom fel a papírt,majd kinézek az ablakon,de nem láttam senkit. Ezért vissza mentem a kanapéhoz.
-Ez mit jelent?-néz még mindig ijedten Han.
-Nem tudom.-rázom meg a fejem. Hirtelen egy lövést hallottunk,hátranéztem,de nem láttam semmit,ekkor újra lőttek,Ross pedig elém ugrott,hogy ne találjon el a golyó.
-Ross! Ne,ne,ne! Csak téged ne!-szaladok oda hozzá. Megfordítom,és látom,hogy vállon találták.-Nem veszíthetlek el! Még egyszer nem!-ölelem át.
-Hívom a mentőket.-jön oda Hanna telefonnal a kezében,de alig tudja visszatartani a sírást. A mentőknek úgy 10 percbe telt kiérni,addig leszorítottam Ross sebét. Betették a mentőbe,és elmentek. Mi szinte azonnal beszálltunk a kocsimba,és a kórházba mentünk. Ahogy beértünk,mint az őrültek a recepcióhoz futottunk.
-Ross Lynch-et keressük,nem rég hozták be.-zihálok.
-Kérem várjanak a váróban,mert éppen műtik!
-Rendben. Köszönjük!
Már vagy 2 órája a váróban ültünk,amikor megszólalt a telefonom.
-Igen?-szólok bele a készülékbe.
-Laura jól vagy?-hallom apa hangját a vonal másik végén.-Elkaptuk a gyilkost. De azt mondta,hogy "Már úgy is vége van".
-Én jól vagyok,de csak egy igazán picikén múlott,hogy nem.
-Most hol vagy?
-A kórházban.
-MI? MIÉRT?
-Azért nem talált el a golyó,mert Ross elém ugrott. És most műtik.-sírom el magam.
-Jaj kicsim annyira sajnálom! És...
-Figyelj apa,majd visszahívlak,de pont most hozzák ki. Szia!-teszem le a telefont. Felpattantunk Hanna-val,és mentünk a kórteremhez,ahova bevitték. Az orvost még pont elkaptam,így tudtam vele beszélni.
-Rendbe fog jönni?
-Igen. És hamarosan fel is fog ébredni. Talán már reggelre.
-Esetleg meg várhatnám itt?
-Persze.
-Köszönöm!-mondtam,majd bementem.
-Na mit mondott?-néz rám Hanna,miközben Ross kezét fogja.
-Azt,hogy lehetséges,hogy reggelre felébred. De menjél nyugodtan haza aludni,és majd hívlak,ha van valami.
-Biztos?
-Persze.
-Akkor reggel találkozunk! Szia!-ölel meg.
-Szia!-suttogom vissza.
A percek,aztán az órák olyan gyorsan teltek mint még soha. A kórterem minden egyes szegletét végig jártam. Egy pillanatra behunytam a szemem,és elaludtam. Reggel a Ross-ra kötött gép sípolni kezdett.
-ÚRISTEN! NŐVÉR,ORVOS,VALAKI!-erre persze mindenki berohant a szobába. És elkezdték újra éleszteni Ross-ot. Földre borultam,és zokogtam. Erre egy nővér odajött hozzám,és vigasztalni kezdett.
-Mi történt? Azt mondták,hogy minden rendben van.-sírok.
-Embólia. De ne féljen biztosan visszatudjuk hozni. Vagyis nagyon remélem!-néz az ágyon fekvőre.
-Maga ezt nem értheti! Őt nem veszíthetem el! Bárkit,csak őt ne!

-7.fejezet-

Ahogy elolvastam az üzenetet egy könnycsepp gördült le az arcomon,és suttogva annyit mondtam, "én is remélem". Erre persze Hanna elég furcsán nézett,de én csak legyintettem. A papír darabot betettem a fiókomba,majd elindultuk haza. Este még vagy 5 doboz fagyit megettünk,közben Hanna próbált felvidítani. Olyan hajnali 2 körül elmentünk aludni,mert nekem aznap még be kell mennem.
Reggel 4 óra alvás után úgy néztem ki,mint egy két lábon járó zombi. A lehető legegyszerűbb cuccomat kikaptam a szekrényemből,és felöltöztem,majd szinte fénysebességgel bementem az irodába. Egy órán belül mindenki megérkezett. Én addigra teleírtam,és ragasztgattam a mellettem lévő nagy fehér táblát. Helyszínek,emberek és egyéb információk voltak a táblán Jason-nel kapcsolatban.
-Te itt töltötted az éjszakát?-néz rám tágra nyílt szemekkel Tony.
-Nem. Egy órája vagyok csak itt.
-Ezt az alatt csináltad?-jön be McGee is.
-Igen.
-És legalább megtudtál valamit,vagy csak szimplán unatkoztál?-lép mögém apa.
-Nem unalomból csináltam. És megtudhattam volna valamit,ha lett volna segítségem,de nem volt,mert valaki kirúgta a társam. Ki is volt az? Ja már emlékszem. Te.-fordulok meg,majd kis híján fellökve elmegyek mellette.
-Majd lesz másik társad. Most mit vagy úgy oda?!- jön utánam.
-Én nem akarok másik társat! Én Ross-ot akarom!-szaladok a lift felé. Beszállok,és egyből Abby-hez megyek.
-Pocsék az életem.-lépek be,és ülök le a pulthoz a műszerek mellé.
-Jó reggelt neked is!-jön oda hozzám Abby.-Mi a baj?
-Gibbs. Ő a bajom.
-Kirúgott?
-Engem nem,de Ross-ot igen. De most ne foglalkozzunk ezzel. Inkább azt mond meg,hogy van e valami mondani valód számomra az üggyel kapcsolatban.
-Igen van!-mondja boldogan.
-És? El is mondod,vagy játszunk találd ki,mire gondoltam-ot?
-Jól van na! Találtam a kabátján egy hajszálat,ami egy volt bandatagé. Vagyis az övé volt. Az nap este öngyilkos lett,mikor Jason meghalt. És a neve...David Jons.
-David? Ez biztos?
-Igen. 100%.
-Ő volt Jason legjobb barátja.
-Én csak a nevét tudom. Minden adat elveszett róla,sehol semmi.
-Ez furcsa. Kösz Abby!-mondtam,majd elrohantam Dokihoz.
-Doki!-esek be az ajtón,ahol apa is ott van.
-Igen Laura?
-Csak azért jöttem,hogy megkérdezzem. Van valami hír?
-Ami azt illeti van. Egy apró hír,ami csillog. A barátod nyelőcsövében volt.-mutat nekem egy gyűrűt.
-Ez nem egy eljegyzési gyűrű?-nézek kérdőn.
-Ezt jól látod. Egy szépen kidolgozott eljegyzési gyűrű,amibe még gravírozva is van.
-"A legszebb lánynak a világon,akit a legjobban szeretek. Laura" -olvasom fel hangosan.-Jason elakart venni?
-Meg van rá az esély. Vagy meg volt rá az esély.-lép mellém apa.
-Én még mindig haragszom.-nézek rá,majd ki megyek.
Nem értem felesége volt,és gyerekei. Akkor meg minek a gyűrű?! A nap további részében ezen gondolkoztam,még a kihallgatásokon is olyan voltam,mint valami szellemi fogyatékos. És így telt az egész hét is. Semmi eredmény, millió kérdés nulla válasszal. Hétvégén a jó kedvem visszahozásának érdekében elmentünk Hanna-val vásárolgatni. Hétfőn,már a gondolataimat sem tudtam követni a fejemben. Apával azóta sem beszéltem,ahogy Ross-al sem. Épp azon gondolkodtam,hogy ha David ölte meg Jason-t,akkor az hogy,és miért csinálta,amikor Tony hangját hallottam meg.
-Nem tudod,hogy mit kéne tenni igaz?
-Már semmit sem tudok,és...-ekkor kinyílt a lift ajtaja,és egy pizza futár lépett be rajta.-Te rendeltél pizzát?
-Én ugyan nem. De ha jobban megnézed látszik,hogy nem a pizza miatt van itt.-mutat felé,majd elmegy. Oda pillantok,és egy nagyon ismerős arcot látok a futár ruhában.

Elkezd közeledni felém,és ahogy ide ér a nyakába ugrom.
-Ross! Te mit keresel itt?
-Pizzát hoztam-nevet,miközben az asztalon lévő pizzára mutat.-És ezt.-csókol meg,majd erősen magához szorít.-Hiányzol.-suttogja.
-Te is nekem. De apa...
-Nem érdekel. Most már hivatalosan sem a főnököm. Azt akarom,hogy tudd rám mindig számíthatsz,mert szeretlek.-ekkor apát láttam meg kijönni a konferencia teremből.
-Ross!-mutatok felfelé a fejemmel.
-Ma este átmegyek.-nyom egy puszit az arcomra,majd elsétál.
-Ez meg ki volt?-jön le apa a lépcsőn.
-Csak egy pizza futár. És egyébként sem tartozom neked magyarázattal!-viharzok el.
Csak most esik le,amit Ross mondott. Este átjön,nem baj legalább megismeri Hanna-t. Nagy rohanásomban véletlenül egyszerre két embernek is neki mentem.
-Bocsi! Bocsi! Nem volt szándékos.
-Tudjuk.-mondja szinkronban Ziva és McGee.
-Minden oké?-néz rám aggódó tekintettel Ziva.
-Persze. Erősen kitartok a "nem beszélek apával" sztrájkom mellett.
-Akkor jó. Ne engedj a követeléseidből. Beszéltél már Ross-al?
-Épp az előbb volt itt. Majd este szépen mindent megbeszélünk.
-Rendben. És ne feledd ne kerülgesd a legfontosabb témát,mint lepke a forró kását.-Ziva nagyszerűen beszéli a nyelvünket, de ezeket a metaforákat,még mindig nem vágja.
-Mármint,mint macska a forró kását.-nevetek.
-Mindegy. A lényeg,hogy csak ügyesen.-mondja,majd elmennek.
Még egy kis időre vissza ültem az asztalomhoz,de olyan 4 körül elindultam haza.
-Megjöttem!-kiabáltam,mire Hanna leesett a kanapéról.
-Hallom,látom és most már érzem is.-nevet.
-Hanna! Ugye nem zavarna,ha ma egy nagyon jó barátom átjönne.
-Nem. Legalább megismerkedek másokkal is. És egyébként ki az?
-Ross.-ebben a pillanatban csengettek. Kinyitottam,és Ross egyből megölelt. Bementünk a nappaliba,ahol Hanna van.
-Ross ő itt...
-Hanna!

-Ross?
-Ti ismeritek egymást?
-Hanna a...húgom.-mondja Ross,nekem meg majd leesik az állam.-De mit keres itt?
-Ő a lakó társam.
Úgy még két percig nem szólt senki egy szót sem. Mire Hanna megakart szólalni Ross megölelte.
-Hiányoztál.
-Te is nekem.

Halika!
A következő rész a hétvégén fog felkerülni. Most viszont hoztam nektek egy új blogot,ami kicsit másabb mint ez. De remélem azért benéztek az új fantasy blogomba.

I am a...

Halika!
Még nem új résszel jövök,de már alakulóban van. Szerintem még a hétvégén fent lesz. De most nem az új fejezet a lényeg,hanem az,hogy a Segítség neked című blogon rendezett blogversenyt megnyertem. Szóval most nagyon,nagyon boldog vagyok. =D