- 12. fejezet -

- Ross -


Már órák teltek el, de még mindig nem tudunk semmit. Van esély rá, hogy Laura nem kapta el a vírust, viszont arra is van esély, hogy igen.
- Megérkeztek a véreredmények - jön be Abby egy papírral a kezében. - Mindenkinek negatív lett az eredménye, kivéve...
- Laurának - fejezi be Tony az elkezdett mondatot.
- Rengeteg időt vesztettünk. Mennyi maradt még? - kérdez rá Ziva.
- A lappangási időt tekintve nem sok. A vírus terjedését, ha sikerül is megállítaniuk az orvosoknak, akkor is...
- Mi van akkor is Doki?! - kérdezi idegesen Gibbs.
- Már elég kárt okozott - néz sajnálkozva Gibbs-re. Felpattanok és gyors léptekkel kiindulok az ajtón.
- Még is hova akarsz menni?! - szól hozzám megemelt hangerőn Gibbs.
- Teszek valamit, mert a barátnőm haldoklik! - szólok vissza ugyanolyan hangmagasságon. - Nem akarom elveszíteni.
- A lányom és én sem akarom elveszíteni. De nincs mit tennünk - áll meg előttem. Megfordulok, és kilépek az ajtón. - Ha most elmész, megszeged a parancsot - kiállt utánam.
- És mit akar tenni főnök? Kirúg? - nevetek gúnyosan, mert tudom, hogy tudja, hogy nem érdekel. Nem veszíthetem el Laurát.
Először a leghalványabb fogalmam sem volt róla, hogy hova megyek, csak haladtam előre. Aztán hirtelen eszembe jutott, ki segíthet... Egyből a gyógyszergyár felé vettem az irányt, ahol a húgom dolgozik. Berohantam az épületbe, de a recepciónál időző biztonsági őr megállított. Vagyis próbált megállítani, de én gyorsan előkaptam a jelvényem, mire ő nyugodtan visszaült a helyére. Felrohantam Hanna irodájába és a titkárnőjének intve berontottam a szobába.

- Rögtön az ajtót nem akarod kitépni? - vonta fel a szemöldökét, majd megpillanthatta aggódó, dühös és kétségbeesett arcomat. - Ugye nem esett baja? - néz rám egyből ijedten és látom, ahogy a szemében összegyűlnek a könnycseppek. Nem tudtam kinyögni egy értelmes mondatot sem, csak arcomat a kezeimbe temettem. Leültetett egy székre és leguggolt mellém.
- Mi van, ha apának igaza volt? - veszek egy mély lélegzetet. - Mi van, ha... Ha tényleg nincs olyan, hogy ÖRÖKKÉ? - erre csak végig simít a karomon, majd a szemembe néz, ami addigra nedvesebb a kelleténél a könnyek miatt.
- Ne sírj Ross! - szorítja meg a kezemet, de már neki is potyognak a könnyei. - Te vagy az én erős nagy tesóm, aki megvigasztal. Te ennél keményebb vagy - ölel meg.
- Nem akarom elveszíteni - suttogom elhaló hangon, sírva.
- Tudom - simítja meg vigasztalóan a hátam.
- Valamit muszáj megkérdeznem - lépek egyet hátra. nem szól semmit, csak kérdőn néz rám. - Te elég jól értesz a vírusokhoz... Hallottál már olyan emberről, aki megmenekült a módosított pestis vírustól?
- Attól függ, hogy milyen pestisről van szó. A legtöbbet túl lehet élni, mert még nem találták fel a terroristák azt a vírust, ami kibírja az emberi testben addig, ameddig az végleg végez a szervezettel. Egyetlen egy van, ami akkora kárt okozhat, hogy a vírus távozása után is bele lehet halni. És ez a....
- Tüdőpestis - mondom, szinte alig hallhatóan.
- Honnan tudtad?
- Csak... Majd elmondom, de most mennem kell - rohanok ki.
- HOVA MÉSZ? - kiállt utánam.
- NEM ENGEDHETEM EL. MÉG NEM - kiabálok vissza, majd futok tovább. Beszállok egy taxiba és a kórházhoz megyek. Ahogy meglátnak előkapom a jelvényem, mire int egy nő, hogy lefelé menjek. Lerohantam a lépcsőn és beleütköztem az orvosba.
- Önnek nem szabadna itt lennie, mert ez...
- A barátnőm itt van. Látnom kell.
- Marano különleges ügynököt?
- Igen. A társa vagyok.
- Vegye ezt és ezt fel! - adja a kezembe a védő felszereléseket, amint az asztalhoz érünk. Felvettem mindent, amit mondott. Kinyitotta az elkerített szoba ajtaját, amibe negatív nyomás volt a vírusok ellen. Még mielőtt odamehettem volna az orvos megállított.
- Már a köpete véres volt. Nem hiszem, hogy sok lenne neki hátra - néz rám sajnálkozva. Közelebb lépek hozzá.
- Ross? Te vagy az? Mert félek, hogy halucinálok és egy teletabi van előttem - nevet, ami köhögésbe fullad.
- Én vagyok. És itt vagyok - fogom meg a kezét.
- Kérlek...- próbál levegőt venni. - Maradj velem. Ne tűnj el - sírja el magát.
- Nem fogok eltűnni, ne aggódj! - simogatom a kezét.
- Szükségem van rád.
- Tudom - mondom, de nem vagyok képes ránézni. Annyira sápadt, és szinte már élettelen.
- Apámnak igaza - nyel egyet. - volt. Nem vagyok ügynöknek való.
- Ilyenekre ne is gondolj. Jobb ügynök vagy, mint bármelyikünk is valaha lesz a csapatból, csak... Ne hagyj itt - jönnek ki ismét a könnyeim. - Nem akarlak elveszíteni. Még nem volt elég időm melletted...
- Szeretlek - suttogja, majd lassan lehunyja a szemeit.
- Laura! - szólok neki, mert az orvos tátogta kintről, hogy ne hagyjam, hogy elaludjon. - Nézz rám! Nem fogsz meghalni. Nem hagyom. - hirtelen valaki félre húz. Ugyanolyan műanyag szerelésben volt, mint én.
- Gibbs? - nézek a mellettem állóra.
- Abby hatástalanította a vírust egy folyadékkal. Ez nála is bejöhet - mutat a lányára, akinek próbálják leerőszakolni a torkán azt a valamit.
- Megmenekül? - nézek kérdőn a közben mellénk álló orvosra.
- Igen.
Tudom, hogy még nincs vége, de nem hagyom, hogy még egyszer ilyen történjen.

-11. fejezet-

Különösebb hozzáfűznivalóm nincs ehhez a részhez. Maximum annyi, hogy ha valaki ismeri az alap sorit, akkor válaszolok az esetleges kérdésekre, vagyis csak egy IGEN VOLT EGY HASONLÓ RÉSZ A SOROZATBAN IS, DE NEM TELJESEN ILYEN VOLT. Jó olvasást! :)


Nem alszom. Nem eszem. Nem mozdulok az irodából. Nem tudok gondolkodni sem már. Azt hiszem megszállottam üldözöm anya gyilkosát. Eluralkodik rajtam egy érzés...Bosszú. Mindenáron. Apu persze most is megtiltotta, hogy Ari után menjek, de mint mindig most sem érdekel. Tudom, hogy rám vadászik. És biztos vagyok benne, hogy valahonnan figyel. Élvezi, ahogy szenvedek. Arra vár, hogy teljesen kikészüljek és feladjam, de arra várhat. Soha nem adom fel.
Péntek van. Egyedül ülök bent a sok papír fecni, nyom és jegyzet között. Nem találom a megoldást és kezdek megőrülni. Hajnali négy van, és ha most nem lenne ez a szemétláda, akkor békésen aludnék Ross mellett, de helyette itt ülök és gondolkodok. Tegnap nagyon csúnyán összevesztünk Ross-al. Amíg nem találok megoldást erre az egészre, nem lesz igazi béke köztünk. Mit meg nem adnék, hogy hozzábújhassak. Hallgatnám, ahogy békésen veszi a levegőt, mikor alszik. És minél közelebb férkőzök hozzá, annál gyorsabban ver a szíve. Az én bűntudatom pedig egyre inkább nő, ahogy előrébb jutok az ügyben, mert tudom, hogy nem vagyok mellette, mikor szüksége van rám.
Ahogy nézem a monitort...egyre inkább érdekel, hogy ezzel az egésszel mit akar elérni.
-Ilyen korán bent van Marano különleges ügynök?- jön be Carl a postás.
-A bűn sosem alszik- nevetek fel keservesen. Leteszi a leveleket, majd tovább áll. És ismét egyedül maradtam. Remek! Csak én és a gondolataim. Felkeltem a székemből és a levelekhez mentem. Mivel egy kupacba rakta őket, ezért gondoltam kiteszem mindenkinek az asztalára. Még mielőtt végeztem volna McGee és Tony léptek ki a liftből.
-Jó reggelt srácok!- veszem fel az utolsó levelet az asztalról. -Ez fura...
-Neked is jó reggelt! És mi fura?- lép mellém Tony.
-Csak ez a levél. Nincs külön címzett, csak annyi, hogy az NCIS különleges ügynökének. És egy csóknyommal zárták le.
-Mit zártak le egy csóknyommal?- ad egy puszit Ross, ahogy beér.
-A levelemet- kapja ki Tony a kezemből az említett tárgyat.
-Honnan veszed, hogy nem nekem küldték?- háborodik fel McGee.
-Vagy küldhették nekem is- száll be a bugyuta vitába Ross is. Elkezdenek egymás szavába vágni és szinte harcolnak azért az egy nyamvadék papírért.
-Akkor majd én kinyitom- veszem fel az időközben földre esett borítékot. Lassan kinyitom az oldalánál, majd egy hirtelen mozdulattal összenyomom, mire valami fehér por száll ki belőle. Ahogy a többiek hátranéztek a tanácskozásból, hogy eredetileg kié a levél, már csak a por felhőt láthatták.
-Ez meg mi?- néz kicsit ijedten Ross.
-Az amit jó lesz ha nem lélegzel be!- intek neki, hogy ne jöjjön közelebb.- Csak hívjátok Dokit és zárassátok le az emeletet!- rakom le óvatosan a papírcsomagot.
-Veled mi lesz?- indul el McGee Dokiért.
-Az a legkevésbé sem érdekel. Összeszurkodnak, mint valami tűpárnát. Most csak reménykedjünk, hogy a borítékban mészpor, vagy valami ilyesmi van, vagyis volt, és nem antrax!- fogok meg egy üveg vizet és nyakon öntöm magam. Lerohantam Dokiékhoz, közben Ziva kiüríttette az emeletet. Lassan az orvosok is megérkeztek, akik elvitték a véreredményeket. Az egyik doktor lekísért a mentőhöz, ahol apu már idegesen várt rám.
-Nincs szükségem kioktatásra. Szóval, ha csak ezért jöttél, akár el is mehetsz- szállok be a kocsiba.
-LAURA!- kiált utánam Ross, de még mielőtt közelebb jönne megállítom.
-Ha valami bajom van...- veszek egy mély levegőt.- Nem akarom, hogy bajod essen. Még egyszer nem. Szeretlek- fejezem be, majd becsukják a mentő ajtaját.


-Ross-

Miért ő nyitotta ki a borítékot?! Annyira zaklatott volt mostanában. Én pedig nem voltam mellette. Nem akarok úgy járni, mint Gibbs. Nem akarom elveszíteni a legjobb dolgot az életemben.
Visszasétáltam, de ezúttal Abby laborjába. Leültem egy székre és bámultam magam elé. Körülöttem pedig pörögtek a dolgok. De bennem az idő megfagyott.
-MEG VAN!- Abby kiáltása törte meg a csendemet.
-Csak mond, hogy nem antrax. Kérlek!- mondom szinte hallhatatlanul.
-El is mondod, hogy mi az?- sürgeti meg McGee.
-Döghalál- jelenti ki Abby.
-Vagyis?- néz pöszén Gibbs.
-Pestis- világosítja fel Doki. Erre a megállapításra mindenki elhallgatott.
-És ha esetleg Laura...Tudjátok...Akkor neki mennyi az esélye a betegség ellen?- kérdezek rá aggódóan.
-Tudod Ross...-kezd bele Doki.- Van egy mondás a tüdőpestisesekre.
-Ugye nem az, hogy...- nyelek egyet.- hogy végük van.
-A pestisesek a barátaikkal ebédeltek, és Paradicsomban az őseikkel vacsoráztak- ettől a mondattól féltem, vagyis a jelentésétől. Nem akarom elveszíteni, még csak most kaptam vissza. Magamhoz akarom ölelni, úgy hogy ne férjen el köztünk a világ legkisebb dolga sem.
-De a pestist ma már tudják kezelni nem?- csillan fel Ziva szeme.
-Az átlagos pestis vírust igen, de...- szalad a vetítőhöz Abby.- Most viszont egy genetikailag módosított baciról beszélünk. Erre a valamire nem hatnak az antibiotikumok. És csak egy szuper laborban tudják előállítani.
-Egy olyanban, mint ami az Izraeliek kezében van. Többek között Ari kísérletezgetett ott- szörnyed el Ziva.

(ez egy átlagos pestis vírus, ami ellen az orvosok antibiotikumokkal küzdenek. Ami megtámadta Laurát, annak kék a vége, innen lehet tudni, hogy módosított vírusról beszélünk.)