-8.fejezet-

I am so sorry! 
Bocsika,hogy ilyen rövid lett ez a rész,ígérem a kövi hosszabb lesz. :)

-Aw! Milyen cuki kis családi összejövetel.-hatódok meg.
-Igen az. De te mit keresel itt?-néz Ross a húgára.
-Kaptam a példádon,és eljöttem otthonról. Egyszerűen már nem bírtam tovább.-ült le a kanapéra.
-És honnan jött a legyünk lakótársak ötlet?
-Láttam a hirdetést,és felhívtam Laurát.-ölel meg.
-A következő kérdés. Miért nem szóltál,hogy lakótársat keresel?-ül le mellém.
-Csak mert...mert... Kid vagyok én neked,hogy magyarázattal tartozom?-vonom fel a szemöldököm.
-Az én okos,ügyes,gyönyörű...-csúszott közelebb.
-Na ezt most ne! Emlékezz vissza,mi volt a legutóbb mikor ezt mondtad. És...-ekkor egy kő repült be az ablakon,betörve azt.
-Ez meg mi volt?!-kérdezi ijedten Hanna.
-Fogalmam sincs. De mindjárt kiderítem.-mondtam,majd oda sétáltam a kőhöz,amire egy papírdarab volt rögzítve.
-Mi van a papíron?-kérdezi Ross.
-"Megmondtam,hogy ez lesz."-olvasom fel a papírt,majd kinézek az ablakon,de nem láttam senkit. Ezért vissza mentem a kanapéhoz.
-Ez mit jelent?-néz még mindig ijedten Han.
-Nem tudom.-rázom meg a fejem. Hirtelen egy lövést hallottunk,hátranéztem,de nem láttam semmit,ekkor újra lőttek,Ross pedig elém ugrott,hogy ne találjon el a golyó.
-Ross! Ne,ne,ne! Csak téged ne!-szaladok oda hozzá. Megfordítom,és látom,hogy vállon találták.-Nem veszíthetlek el! Még egyszer nem!-ölelem át.
-Hívom a mentőket.-jön oda Hanna telefonnal a kezében,de alig tudja visszatartani a sírást. A mentőknek úgy 10 percbe telt kiérni,addig leszorítottam Ross sebét. Betették a mentőbe,és elmentek. Mi szinte azonnal beszálltunk a kocsimba,és a kórházba mentünk. Ahogy beértünk,mint az őrültek a recepcióhoz futottunk.
-Ross Lynch-et keressük,nem rég hozták be.-zihálok.
-Kérem várjanak a váróban,mert éppen műtik!
-Rendben. Köszönjük!
Már vagy 2 órája a váróban ültünk,amikor megszólalt a telefonom.
-Igen?-szólok bele a készülékbe.
-Laura jól vagy?-hallom apa hangját a vonal másik végén.-Elkaptuk a gyilkost. De azt mondta,hogy "Már úgy is vége van".
-Én jól vagyok,de csak egy igazán picikén múlott,hogy nem.
-Most hol vagy?
-A kórházban.
-MI? MIÉRT?
-Azért nem talált el a golyó,mert Ross elém ugrott. És most műtik.-sírom el magam.
-Jaj kicsim annyira sajnálom! És...
-Figyelj apa,majd visszahívlak,de pont most hozzák ki. Szia!-teszem le a telefont. Felpattantunk Hanna-val,és mentünk a kórteremhez,ahova bevitték. Az orvost még pont elkaptam,így tudtam vele beszélni.
-Rendbe fog jönni?
-Igen. És hamarosan fel is fog ébredni. Talán már reggelre.
-Esetleg meg várhatnám itt?
-Persze.
-Köszönöm!-mondtam,majd bementem.
-Na mit mondott?-néz rám Hanna,miközben Ross kezét fogja.
-Azt,hogy lehetséges,hogy reggelre felébred. De menjél nyugodtan haza aludni,és majd hívlak,ha van valami.
-Biztos?
-Persze.
-Akkor reggel találkozunk! Szia!-ölel meg.
-Szia!-suttogom vissza.
A percek,aztán az órák olyan gyorsan teltek mint még soha. A kórterem minden egyes szegletét végig jártam. Egy pillanatra behunytam a szemem,és elaludtam. Reggel a Ross-ra kötött gép sípolni kezdett.
-ÚRISTEN! NŐVÉR,ORVOS,VALAKI!-erre persze mindenki berohant a szobába. És elkezdték újra éleszteni Ross-ot. Földre borultam,és zokogtam. Erre egy nővér odajött hozzám,és vigasztalni kezdett.
-Mi történt? Azt mondták,hogy minden rendben van.-sírok.
-Embólia. De ne féljen biztosan visszatudjuk hozni. Vagyis nagyon remélem!-néz az ágyon fekvőre.
-Maga ezt nem értheti! Őt nem veszíthetem el! Bárkit,csak őt ne!