-9.fejezet-

Ismét nem lett túl hosszú a fejezet,de nagyon igyekszem =)

-Ne aggódjon Miss...-kezdi el a nővér,de az orvos ordítása félbe szakítja mondandóját.
-ELFOGJUK VESZÍTENI!
-Mit is akart mondani?-nézek rá felvont szemöldökkel,a helyzet ellenére.
-Miss Marano!-szól hátra az orvos,de közben nem hagyja abba az újra élesztést.
-Igen?
-Mennyire ismeri a beteget?-erre ránézek az ágyon fekvő Ross-ra,és pár pillanat alatt átfutnak az agyamon az emlékek. A találkozásunk,az autó út,a plafonra írt felirat,a házi őrizet,a csók,az üzenet és a tegnap.
-A barátnője vagyok.-válaszolok,mielőtt még késő lenne.
-Akkor jöjjön ide és próbáljon meg beszélni hozzá!-erre csak felpattantam,és az ágyhoz siettem. Elkezdtem beszélni hozzá.
-Ross! Ross! Laura vagyok. Kérlek ébredj fel!-fojtom vissza a sírásom,vagyis a zokogásom.
-Kezd használható pulzusa lenni. Folytassa!
-Ross! Kérlek ébredj fel! Én...én szeretlek.-fogom meg a kezét.
-Kezd stabil lenni.-néz fel megkönnyebbülten az orvosra az egyik nővér.
-Mi több! Már stabil is.-néz a gépre a másik nővér is. Nagy kő esett le a szívemről,ahogy kiléptek az orvosok és a nővérek az ajtón. Ismét leültem a helyemre,és figyeltem. Folyamatosan csak figyeltem azt,ahogy fekszik,lélegzik,és átfutott az agyamon,majdnem elveszítettem. Olyan békésen fekszik ott,szinte már élettelenül. De ezeket gondolatokat gyorsan ki kell űznöm a fejemből! Itt van,és él,más nem is számít más. Megint átfutottak az agyamon az emlékek. Amikor találkoztunk szinte gyűlöltük egymást,és azon versengtünk,melyikünk bírja tovább a másik mellett. Majd a kocsiban lévő beszélgetés,és a plafonra írt szöveg. A házi őrizet,ahogy végig simítja az arcom,miközben eltűri a hajamat. Gyengéd,lágy érintése...
-Szia Laura!-szól a hátam mögül Hanna.
-A frászt hozod rám!-nézek hátra.
-Mi van vele?-biccent a fejével Ross felé.
-Valami embólia félét kapott,de már jól van,de nem tudom,hogy mikor ébred fel.
-Akkor várjunk!-húz oda egy széket.
Vagy 5 órán keresztül ott ültünk. Felváltva rohangáltunk le a büfébe,hol kávéért,hol kajáért. Végül már együtt mentünk le sétálni. Tettünk egy jó nagy kört,majd visszamentünk. Ross még mindig nem kelt fel. Kezdtem aggódni. Félek,hogy elveszítem. Rettegek,hogy többé nem lesz velem. Megörülök a gondolattól,hogy most hogy megismertem lehet,hogy nélküle kell élnem. Mi van,ha soha nem fog felébredni? Csak engem védett. De nem tarthatom itt a húgát,inkább szólok neki,hogy menjen haza.
-Hanna!-ébresztgetem,mert nagy gondolkozásom közepette elaludt.-Hanna!-lökdösöm.
-Mi van?-néz rám kómásan.
-Menj csak haza.-fogom meg a vállát.
-Biztos?
-Biztos.
Miután Han elment,elaludtam. Arra keltem fel úgy 11 óra fele,hogy valaki belép az ajtón. Próbál halkan bejönni,de felébredek rá. Résnyire kinyitom a szemem,és látom...apát? De mit keres itt? Nem mozdulok,és talán megtudom.
-Csak azért jöttem,hogy megköszönjem,hogy vigyáztál a lányomra. És ha még számít,akkor szívesen látlak a csapatban,újra.-mondta,majd letette Ross ágya melletti szekrényre a régi jelvényét,és a fegyverét,majd kiment.
Sikerült vissza aludnom,úgy hogy félig az ágyra dőltem. De valamire megint megriadtam. Méghozzá arra,hogy valaki néz. Mikor kinyitottam a szememet,már világos volt. Oldalra pillantottam,és Ross nézett velem szembe.
-Jó reggelt!-tűri el a szemem elől a hajam.
-Mikor ébredtél fel?
-Úgy 3 órája.
-Azóta nézed,ahogy alszom?-mosolygok.
-Még nem volt időm megunni. És ha lett volna sem sikerült volna.- néz mélyen a szemembe,majd nagy nehezen felül.
-Még nem szabadna mozognod!-döntöm el a másik irányba,pont a hátára.
-Nincs itt orvos. Mégis ki akadályozná meg?-néz rám.
-Mondjuk én.-teszem kezemet a mellkasára.-Egy pillanatra azt hittem elveszítelek.-csókolom meg.
-De nem veszítettél el. És nem is fogsz. Ígérem!
-Szólok az orvosnak,hogy felébredtél.-indulok kifele,de visszahúz.
-Már reggel járt itt. És azt mondta,hogy délután haza mehetek.
-Ez nagyszerű!-mosolygok.-Gibbs járt itt.
-Láttam. És szeretnélek megkérni,hogy gyere velem az ügynökségre,és segíts visszapakolni az asztalomhoz!-fogja meg a kezem.
-Nagyon szívesen!-kulcsolom össze az ujjainkat.
A délután hamar eljött,és már mehettünk is. Először beugrottunk Ross-hoz a cuccaiért,majd beindultunk az irodába. Ahogy beértünk az irodába elkapott minket a gyászolunk valakit hangulat,mert mindenki tök csöndben ült.
-Laura! Ross!-vesz minket észre Abby,és egyből a nyakunkba ugrik.
-Üdv újra köztünk haver!-jön oda Tony,és kezet fog Ross-sal.
-Így újra teljes a csapat.-ölel meg minket Ziva.
-Üdv köztünk!-jön oda McGee is,aztán apa.
-Gibbs ügynök!-szalutál Ross.

-Lynch ügynök!-biccent apa

-Na jó ezt most hagyjátok abba,mert valamelyikőtök meg lesz verve! És nem érdekel,hogy te az apám vagy,te meg a barátom.-fenyegetőzök.

-Üdv a családban és a csapatban Ross!-fognak kezet.

Nagy ölelkezésünk,kézfogásunk közepette kinyílt a lift ajtó,és Hanna lépett be rajta.
-Ki ez a szépség!-esik le Tony álla.
-A húgom.-válaszol Ross,mire mindenki úgy néz,mint ha azt mondta volna,hogy ő a Vasember.
-Te mit keresel itt?-ölelem meg.
-Jöttem a legjobb barátnőm és a bátyám elé.-nevet.
-Ha már itt vagy,akkor bemutatom a csapatot.
-Ő itt Tony, Ziva, Abby, McGee, Doki, Palmer és Gibbs,vagyis apa-mosolygok apára,amolyan megbocsátok mindenért tekintettel.
-Örvendek mindenkinek! Én Hanna vagyok.
Kicsit még beszélgettünk,majd haza mentünk,ami jelen esetben az én lakásom volt.