-Új Blogok-

Halika kedves olvasóim! Mivel mostanában a megszokottnál is több a szabad időm,ezért két új blogot. Az egyiket egyedül írom: My pst is my present and my future
a másikat pedig egy nagyon jó íróval,és egyben új barátnőmmel: My Best Summer

Jó olvasást hozzájuk!

Puszi: Klau <3

-9.fejezet-

Ismét nem lett túl hosszú a fejezet,de nagyon igyekszem =)

-Ne aggódjon Miss...-kezdi el a nővér,de az orvos ordítása félbe szakítja mondandóját.
-ELFOGJUK VESZÍTENI!
-Mit is akart mondani?-nézek rá felvont szemöldökkel,a helyzet ellenére.
-Miss Marano!-szól hátra az orvos,de közben nem hagyja abba az újra élesztést.
-Igen?
-Mennyire ismeri a beteget?-erre ránézek az ágyon fekvő Ross-ra,és pár pillanat alatt átfutnak az agyamon az emlékek. A találkozásunk,az autó út,a plafonra írt felirat,a házi őrizet,a csók,az üzenet és a tegnap.
-A barátnője vagyok.-válaszolok,mielőtt még késő lenne.
-Akkor jöjjön ide és próbáljon meg beszélni hozzá!-erre csak felpattantam,és az ágyhoz siettem. Elkezdtem beszélni hozzá.
-Ross! Ross! Laura vagyok. Kérlek ébredj fel!-fojtom vissza a sírásom,vagyis a zokogásom.
-Kezd használható pulzusa lenni. Folytassa!
-Ross! Kérlek ébredj fel! Én...én szeretlek.-fogom meg a kezét.
-Kezd stabil lenni.-néz fel megkönnyebbülten az orvosra az egyik nővér.
-Mi több! Már stabil is.-néz a gépre a másik nővér is. Nagy kő esett le a szívemről,ahogy kiléptek az orvosok és a nővérek az ajtón. Ismét leültem a helyemre,és figyeltem. Folyamatosan csak figyeltem azt,ahogy fekszik,lélegzik,és átfutott az agyamon,majdnem elveszítettem. Olyan békésen fekszik ott,szinte már élettelenül. De ezeket gondolatokat gyorsan ki kell űznöm a fejemből! Itt van,és él,más nem is számít más. Megint átfutottak az agyamon az emlékek. Amikor találkoztunk szinte gyűlöltük egymást,és azon versengtünk,melyikünk bírja tovább a másik mellett. Majd a kocsiban lévő beszélgetés,és a plafonra írt szöveg. A házi őrizet,ahogy végig simítja az arcom,miközben eltűri a hajamat. Gyengéd,lágy érintése...
-Szia Laura!-szól a hátam mögül Hanna.
-A frászt hozod rám!-nézek hátra.
-Mi van vele?-biccent a fejével Ross felé.
-Valami embólia félét kapott,de már jól van,de nem tudom,hogy mikor ébred fel.
-Akkor várjunk!-húz oda egy széket.
Vagy 5 órán keresztül ott ültünk. Felváltva rohangáltunk le a büfébe,hol kávéért,hol kajáért. Végül már együtt mentünk le sétálni. Tettünk egy jó nagy kört,majd visszamentünk. Ross még mindig nem kelt fel. Kezdtem aggódni. Félek,hogy elveszítem. Rettegek,hogy többé nem lesz velem. Megörülök a gondolattól,hogy most hogy megismertem lehet,hogy nélküle kell élnem. Mi van,ha soha nem fog felébredni? Csak engem védett. De nem tarthatom itt a húgát,inkább szólok neki,hogy menjen haza.
-Hanna!-ébresztgetem,mert nagy gondolkozásom közepette elaludt.-Hanna!-lökdösöm.
-Mi van?-néz rám kómásan.
-Menj csak haza.-fogom meg a vállát.
-Biztos?
-Biztos.
Miután Han elment,elaludtam. Arra keltem fel úgy 11 óra fele,hogy valaki belép az ajtón. Próbál halkan bejönni,de felébredek rá. Résnyire kinyitom a szemem,és látom...apát? De mit keres itt? Nem mozdulok,és talán megtudom.
-Csak azért jöttem,hogy megköszönjem,hogy vigyáztál a lányomra. És ha még számít,akkor szívesen látlak a csapatban,újra.-mondta,majd letette Ross ágya melletti szekrényre a régi jelvényét,és a fegyverét,majd kiment.
Sikerült vissza aludnom,úgy hogy félig az ágyra dőltem. De valamire megint megriadtam. Méghozzá arra,hogy valaki néz. Mikor kinyitottam a szememet,már világos volt. Oldalra pillantottam,és Ross nézett velem szembe.
-Jó reggelt!-tűri el a szemem elől a hajam.
-Mikor ébredtél fel?
-Úgy 3 órája.
-Azóta nézed,ahogy alszom?-mosolygok.
-Még nem volt időm megunni. És ha lett volna sem sikerült volna.- néz mélyen a szemembe,majd nagy nehezen felül.
-Még nem szabadna mozognod!-döntöm el a másik irányba,pont a hátára.
-Nincs itt orvos. Mégis ki akadályozná meg?-néz rám.
-Mondjuk én.-teszem kezemet a mellkasára.-Egy pillanatra azt hittem elveszítelek.-csókolom meg.
-De nem veszítettél el. És nem is fogsz. Ígérem!
-Szólok az orvosnak,hogy felébredtél.-indulok kifele,de visszahúz.
-Már reggel járt itt. És azt mondta,hogy délután haza mehetek.
-Ez nagyszerű!-mosolygok.-Gibbs járt itt.
-Láttam. És szeretnélek megkérni,hogy gyere velem az ügynökségre,és segíts visszapakolni az asztalomhoz!-fogja meg a kezem.
-Nagyon szívesen!-kulcsolom össze az ujjainkat.
A délután hamar eljött,és már mehettünk is. Először beugrottunk Ross-hoz a cuccaiért,majd beindultunk az irodába. Ahogy beértünk az irodába elkapott minket a gyászolunk valakit hangulat,mert mindenki tök csöndben ült.
-Laura! Ross!-vesz minket észre Abby,és egyből a nyakunkba ugrik.
-Üdv újra köztünk haver!-jön oda Tony,és kezet fog Ross-sal.
-Így újra teljes a csapat.-ölel meg minket Ziva.
-Üdv köztünk!-jön oda McGee is,aztán apa.
-Gibbs ügynök!-szalutál Ross.

-Lynch ügynök!-biccent apa

-Na jó ezt most hagyjátok abba,mert valamelyikőtök meg lesz verve! És nem érdekel,hogy te az apám vagy,te meg a barátom.-fenyegetőzök.

-Üdv a családban és a csapatban Ross!-fognak kezet.

Nagy ölelkezésünk,kézfogásunk közepette kinyílt a lift ajtó,és Hanna lépett be rajta.
-Ki ez a szépség!-esik le Tony álla.
-A húgom.-válaszol Ross,mire mindenki úgy néz,mint ha azt mondta volna,hogy ő a Vasember.
-Te mit keresel itt?-ölelem meg.
-Jöttem a legjobb barátnőm és a bátyám elé.-nevet.
-Ha már itt vagy,akkor bemutatom a csapatot.
-Ő itt Tony, Ziva, Abby, McGee, Doki, Palmer és Gibbs,vagyis apa-mosolygok apára,amolyan megbocsátok mindenért tekintettel.
-Örvendek mindenkinek! Én Hanna vagyok.
Kicsit még beszélgettünk,majd haza mentünk,ami jelen esetben az én lakásom volt.

-8.fejezet-

I am so sorry! 
Bocsika,hogy ilyen rövid lett ez a rész,ígérem a kövi hosszabb lesz. :)

-Aw! Milyen cuki kis családi összejövetel.-hatódok meg.
-Igen az. De te mit keresel itt?-néz Ross a húgára.
-Kaptam a példádon,és eljöttem otthonról. Egyszerűen már nem bírtam tovább.-ült le a kanapéra.
-És honnan jött a legyünk lakótársak ötlet?
-Láttam a hirdetést,és felhívtam Laurát.-ölel meg.
-A következő kérdés. Miért nem szóltál,hogy lakótársat keresel?-ül le mellém.
-Csak mert...mert... Kid vagyok én neked,hogy magyarázattal tartozom?-vonom fel a szemöldököm.
-Az én okos,ügyes,gyönyörű...-csúszott közelebb.
-Na ezt most ne! Emlékezz vissza,mi volt a legutóbb mikor ezt mondtad. És...-ekkor egy kő repült be az ablakon,betörve azt.
-Ez meg mi volt?!-kérdezi ijedten Hanna.
-Fogalmam sincs. De mindjárt kiderítem.-mondtam,majd oda sétáltam a kőhöz,amire egy papírdarab volt rögzítve.
-Mi van a papíron?-kérdezi Ross.
-"Megmondtam,hogy ez lesz."-olvasom fel a papírt,majd kinézek az ablakon,de nem láttam senkit. Ezért vissza mentem a kanapéhoz.
-Ez mit jelent?-néz még mindig ijedten Han.
-Nem tudom.-rázom meg a fejem. Hirtelen egy lövést hallottunk,hátranéztem,de nem láttam semmit,ekkor újra lőttek,Ross pedig elém ugrott,hogy ne találjon el a golyó.
-Ross! Ne,ne,ne! Csak téged ne!-szaladok oda hozzá. Megfordítom,és látom,hogy vállon találták.-Nem veszíthetlek el! Még egyszer nem!-ölelem át.
-Hívom a mentőket.-jön oda Hanna telefonnal a kezében,de alig tudja visszatartani a sírást. A mentőknek úgy 10 percbe telt kiérni,addig leszorítottam Ross sebét. Betették a mentőbe,és elmentek. Mi szinte azonnal beszálltunk a kocsimba,és a kórházba mentünk. Ahogy beértünk,mint az őrültek a recepcióhoz futottunk.
-Ross Lynch-et keressük,nem rég hozták be.-zihálok.
-Kérem várjanak a váróban,mert éppen műtik!
-Rendben. Köszönjük!
Már vagy 2 órája a váróban ültünk,amikor megszólalt a telefonom.
-Igen?-szólok bele a készülékbe.
-Laura jól vagy?-hallom apa hangját a vonal másik végén.-Elkaptuk a gyilkost. De azt mondta,hogy "Már úgy is vége van".
-Én jól vagyok,de csak egy igazán picikén múlott,hogy nem.
-Most hol vagy?
-A kórházban.
-MI? MIÉRT?
-Azért nem talált el a golyó,mert Ross elém ugrott. És most műtik.-sírom el magam.
-Jaj kicsim annyira sajnálom! És...
-Figyelj apa,majd visszahívlak,de pont most hozzák ki. Szia!-teszem le a telefont. Felpattantunk Hanna-val,és mentünk a kórteremhez,ahova bevitték. Az orvost még pont elkaptam,így tudtam vele beszélni.
-Rendbe fog jönni?
-Igen. És hamarosan fel is fog ébredni. Talán már reggelre.
-Esetleg meg várhatnám itt?
-Persze.
-Köszönöm!-mondtam,majd bementem.
-Na mit mondott?-néz rám Hanna,miközben Ross kezét fogja.
-Azt,hogy lehetséges,hogy reggelre felébred. De menjél nyugodtan haza aludni,és majd hívlak,ha van valami.
-Biztos?
-Persze.
-Akkor reggel találkozunk! Szia!-ölel meg.
-Szia!-suttogom vissza.
A percek,aztán az órák olyan gyorsan teltek mint még soha. A kórterem minden egyes szegletét végig jártam. Egy pillanatra behunytam a szemem,és elaludtam. Reggel a Ross-ra kötött gép sípolni kezdett.
-ÚRISTEN! NŐVÉR,ORVOS,VALAKI!-erre persze mindenki berohant a szobába. És elkezdték újra éleszteni Ross-ot. Földre borultam,és zokogtam. Erre egy nővér odajött hozzám,és vigasztalni kezdett.
-Mi történt? Azt mondták,hogy minden rendben van.-sírok.
-Embólia. De ne féljen biztosan visszatudjuk hozni. Vagyis nagyon remélem!-néz az ágyon fekvőre.
-Maga ezt nem értheti! Őt nem veszíthetem el! Bárkit,csak őt ne!

-7.fejezet-

Ahogy elolvastam az üzenetet egy könnycsepp gördült le az arcomon,és suttogva annyit mondtam, "én is remélem". Erre persze Hanna elég furcsán nézett,de én csak legyintettem. A papír darabot betettem a fiókomba,majd elindultuk haza. Este még vagy 5 doboz fagyit megettünk,közben Hanna próbált felvidítani. Olyan hajnali 2 körül elmentünk aludni,mert nekem aznap még be kell mennem.
Reggel 4 óra alvás után úgy néztem ki,mint egy két lábon járó zombi. A lehető legegyszerűbb cuccomat kikaptam a szekrényemből,és felöltöztem,majd szinte fénysebességgel bementem az irodába. Egy órán belül mindenki megérkezett. Én addigra teleírtam,és ragasztgattam a mellettem lévő nagy fehér táblát. Helyszínek,emberek és egyéb információk voltak a táblán Jason-nel kapcsolatban.
-Te itt töltötted az éjszakát?-néz rám tágra nyílt szemekkel Tony.
-Nem. Egy órája vagyok csak itt.
-Ezt az alatt csináltad?-jön be McGee is.
-Igen.
-És legalább megtudtál valamit,vagy csak szimplán unatkoztál?-lép mögém apa.
-Nem unalomból csináltam. És megtudhattam volna valamit,ha lett volna segítségem,de nem volt,mert valaki kirúgta a társam. Ki is volt az? Ja már emlékszem. Te.-fordulok meg,majd kis híján fellökve elmegyek mellette.
-Majd lesz másik társad. Most mit vagy úgy oda?!- jön utánam.
-Én nem akarok másik társat! Én Ross-ot akarom!-szaladok a lift felé. Beszállok,és egyből Abby-hez megyek.
-Pocsék az életem.-lépek be,és ülök le a pulthoz a műszerek mellé.
-Jó reggelt neked is!-jön oda hozzám Abby.-Mi a baj?
-Gibbs. Ő a bajom.
-Kirúgott?
-Engem nem,de Ross-ot igen. De most ne foglalkozzunk ezzel. Inkább azt mond meg,hogy van e valami mondani valód számomra az üggyel kapcsolatban.
-Igen van!-mondja boldogan.
-És? El is mondod,vagy játszunk találd ki,mire gondoltam-ot?
-Jól van na! Találtam a kabátján egy hajszálat,ami egy volt bandatagé. Vagyis az övé volt. Az nap este öngyilkos lett,mikor Jason meghalt. És a neve...David Jons.
-David? Ez biztos?
-Igen. 100%.
-Ő volt Jason legjobb barátja.
-Én csak a nevét tudom. Minden adat elveszett róla,sehol semmi.
-Ez furcsa. Kösz Abby!-mondtam,majd elrohantam Dokihoz.
-Doki!-esek be az ajtón,ahol apa is ott van.
-Igen Laura?
-Csak azért jöttem,hogy megkérdezzem. Van valami hír?
-Ami azt illeti van. Egy apró hír,ami csillog. A barátod nyelőcsövében volt.-mutat nekem egy gyűrűt.
-Ez nem egy eljegyzési gyűrű?-nézek kérdőn.
-Ezt jól látod. Egy szépen kidolgozott eljegyzési gyűrű,amibe még gravírozva is van.
-"A legszebb lánynak a világon,akit a legjobban szeretek. Laura" -olvasom fel hangosan.-Jason elakart venni?
-Meg van rá az esély. Vagy meg volt rá az esély.-lép mellém apa.
-Én még mindig haragszom.-nézek rá,majd ki megyek.
Nem értem felesége volt,és gyerekei. Akkor meg minek a gyűrű?! A nap további részében ezen gondolkoztam,még a kihallgatásokon is olyan voltam,mint valami szellemi fogyatékos. És így telt az egész hét is. Semmi eredmény, millió kérdés nulla válasszal. Hétvégén a jó kedvem visszahozásának érdekében elmentünk Hanna-val vásárolgatni. Hétfőn,már a gondolataimat sem tudtam követni a fejemben. Apával azóta sem beszéltem,ahogy Ross-al sem. Épp azon gondolkodtam,hogy ha David ölte meg Jason-t,akkor az hogy,és miért csinálta,amikor Tony hangját hallottam meg.
-Nem tudod,hogy mit kéne tenni igaz?
-Már semmit sem tudok,és...-ekkor kinyílt a lift ajtaja,és egy pizza futár lépett be rajta.-Te rendeltél pizzát?
-Én ugyan nem. De ha jobban megnézed látszik,hogy nem a pizza miatt van itt.-mutat felé,majd elmegy. Oda pillantok,és egy nagyon ismerős arcot látok a futár ruhában.

Elkezd közeledni felém,és ahogy ide ér a nyakába ugrom.
-Ross! Te mit keresel itt?
-Pizzát hoztam-nevet,miközben az asztalon lévő pizzára mutat.-És ezt.-csókol meg,majd erősen magához szorít.-Hiányzol.-suttogja.
-Te is nekem. De apa...
-Nem érdekel. Most már hivatalosan sem a főnököm. Azt akarom,hogy tudd rám mindig számíthatsz,mert szeretlek.-ekkor apát láttam meg kijönni a konferencia teremből.
-Ross!-mutatok felfelé a fejemmel.
-Ma este átmegyek.-nyom egy puszit az arcomra,majd elsétál.
-Ez meg ki volt?-jön le apa a lépcsőn.
-Csak egy pizza futár. És egyébként sem tartozom neked magyarázattal!-viharzok el.
Csak most esik le,amit Ross mondott. Este átjön,nem baj legalább megismeri Hanna-t. Nagy rohanásomban véletlenül egyszerre két embernek is neki mentem.
-Bocsi! Bocsi! Nem volt szándékos.
-Tudjuk.-mondja szinkronban Ziva és McGee.
-Minden oké?-néz rám aggódó tekintettel Ziva.
-Persze. Erősen kitartok a "nem beszélek apával" sztrájkom mellett.
-Akkor jó. Ne engedj a követeléseidből. Beszéltél már Ross-al?
-Épp az előbb volt itt. Majd este szépen mindent megbeszélünk.
-Rendben. És ne feledd ne kerülgesd a legfontosabb témát,mint lepke a forró kását.-Ziva nagyszerűen beszéli a nyelvünket, de ezeket a metaforákat,még mindig nem vágja.
-Mármint,mint macska a forró kását.-nevetek.
-Mindegy. A lényeg,hogy csak ügyesen.-mondja,majd elmennek.
Még egy kis időre vissza ültem az asztalomhoz,de olyan 4 körül elindultam haza.
-Megjöttem!-kiabáltam,mire Hanna leesett a kanapéról.
-Hallom,látom és most már érzem is.-nevet.
-Hanna! Ugye nem zavarna,ha ma egy nagyon jó barátom átjönne.
-Nem. Legalább megismerkedek másokkal is. És egyébként ki az?
-Ross.-ebben a pillanatban csengettek. Kinyitottam,és Ross egyből megölelt. Bementünk a nappaliba,ahol Hanna van.
-Ross ő itt...
-Hanna!

-Ross?
-Ti ismeritek egymást?
-Hanna a...húgom.-mondja Ross,nekem meg majd leesik az állam.-De mit keres itt?
-Ő a lakó társam.
Úgy még két percig nem szólt senki egy szót sem. Mire Hanna megakart szólalni Ross megölelte.
-Hiányoztál.
-Te is nekem.

Halika!
A következő rész a hétvégén fog felkerülni. Most viszont hoztam nektek egy új blogot,ami kicsit másabb mint ez. De remélem azért benéztek az új fantasy blogomba.

I am a...

Halika!
Még nem új résszel jövök,de már alakulóban van. Szerintem még a hétvégén fent lesz. De most nem az új fejezet a lényeg,hanem az,hogy a Segítség neked című blogon rendezett blogversenyt megnyertem. Szóval most nagyon,nagyon boldog vagyok. =D

-6.fejezet-

-Laura-

Enyhe sokk ért abban a pillanatban,amikor Ross azt mondta,hogy "SZERETLEK" . És lehet,hogy komolyan is gondolja,hisz feladta az állását azért,hogy én bent maradhassak. Nagyon édes volt tőle. Lehet,hogy beleszerettem a szöszibe? Azt hiszem,hogy...
-Igen!-mondom ki hangosan,mire apa kicsit furán néz rám.
-Mi igen?
-Csak...-mondom,mire egyre jobban vonja fel a szemöldökét.-Nem fontos.-vonok vállat,majd felrohanok a lépcsőn,egyenesen ki az ajtón. Körbe nézek,hátha látom még valahol Ross-t,de sehol sincs. Ziva és Tony épp indulni készültek,de megállítottam őket,és beszálltam mögéjük a kocsiba.
-Minden oké?-néz rám Tony.
-Minden franko.-tudom le gyorsan.
-Ross az előbb elviharzott a parkon keresztül. Úgyhogy nem hiszem,hogy minden "franko" lenne-mondja Ziva,de az útról nem veszi le a szemét. És így tűnt el Ross ilyen gyorsan,már mindent értek.
-Kirúgták.-jelentem ki.
-Mi?! Miért?!-néz hátra Tony. Ezek szerint nagyon megkedvelte.
-Mert vagy ő,vagy én. És nem hagyta,hogy kirúgjanak.-temetem tenyerembe az arcom.
-Ez olyan é...-kezdi el Ziva,de félbe szakítom.
-Édes! Tudom. De inkább hagyjuk ezt a témát! Kérlek!-váltok érlelő üzemmódba.
-Rendben.-egyeznek bele mind a ketten. De szerintem túl könnyen bele törődtek abba,hogy nem mondom el nekik,amit tudni akarnak.
Amint visszaértünk az irodába a liftet meg se várva felrohantam,de már csak az üres íróasztalt találtam. Leültem a sajátomhoz,és a többiek már arra értek fel,hogy a fejemet az asztalnak ütögetem.
-Kislányom minden rendben?-jön oda mellém apa,és megsimítja a hátam.
-Úgy nézek ki?-teszem fel a költői kérdésemet,de közben nem hagyom abba,amit csinálok.
-Akkor mond el mi a bajod!-néz rám.
-Te! Te vagy a bajom!-ordítom a fejéhez,majd kiviharzok. Egyenesen a parkba rohanok,ott leülök egy padra,és várok. Hogy mire is várok? Pontosan még én sem tudom. Lehet arra,hogy mindenki haza menjen,és vissza mehessek az irodába.

-Ross-

Nem tudom mit tegyek. A lány akit szeretek nem is biztos,hogy viszont szeret,a munkámnak lőttek,és még csak haza sem mehetek,mert anyámék tuti,hogy kiraknának. És ebben a helyzetben bármit megtennék,hogy jó szorosan átöleljem a kishúgomat. Hanna,ha tudnád mennyire hiányzol. De az esélye,hogy megtaláljuk egymást egy a millióhoz. Azért,mert én nem állíthatok a házunkhoz,és vihetem el. Ő pedig úgy tudja,hogy Smith vagyok,és nem Lynch. Hát ez marha jó,egy csődtömeg vagyok.
Egy csődtömeg,aki a városi parkban sétálgat,mint egy idióta,és... Ez szipogás volt? Valaki van itt,aki sír,de ki? Egy lány. Azta Ross de bölcs vagy. Na mindegy. Nem látom az arcát,mert háttal ül nekem. Kicsit közelebb megyek,de hiszen ez Laura. Oda kéne mennem hozzá,és... De nem most,mert csörög a telefonja. Ismét nagyon nagy mázlista vagyok.

-Laura-

Hirtelen megcsörrent a telefonom,nem tudom ki az,mert egyáltalán nem ismerős a száma,de azért felveszem.
-Igen?-szólok bele viszonylag emberi hangon, a sírást visszafolytva.
-Laura Marano?-szól bele egy fiatal lány.
-Igen én vagyok. És te pedig...?-nyújtom el a kérdésem.
-Hanna Smith. Nem ismerhetsz. De a lakáshirdetésedre jelentkeznék.-ja tényleg úgy két hete meghirdettem,hogy lakótársat keresek.
-Még szabad. És ugyan nem tudom menyi az idő,de ha ráérsz akkor meg is beszélhetnénk a lakásomnál.
-Este 8 óra van,és igen ráérek.
-Akkor fél óra múlva a lakásnál.
-Rendben.-jelentette ki,majd letettük. El is indultam,hogy ne késsek el. Pont akkor értem oda,amikor ő is.
-Szia! Te vagy Hanna?-megyek oda hozzá.
-Szia! Igen én vagyok. Te pedig gondolom Laura vagy.-nyújtja a kezét. Kezet fogunk,majd behívom.
-Szép lakás.-néz körbe.
-Akkor körbe is vezetlek. Ez lenne a te szobád,mellette pedig az enyém.-mutatok a két szobára.-Fürdő mindkét helyen van. A konyha a folyosó végén van. A nappali pedig a konyha melletti nagyobb helység.
-Ez király.
-Kösz.
-És mennyi lenne az ára?
-Csak a rezsi és a kaja fele.
-Akkor rendben. De lenne egy kérésem.
-Mond csak!-mosolygok rá kedvesen.
-A cuccaim a hotelben vannak. Segítenél elhozni?
-Persze. Gyere! Csak bepattanunk a kocsiba,és elhozzuk.
Kimentünk,beszálltunk,majd elindultunk. Az egész utat végig beszélgettük. Mindent elmondtunk magunkról,és rengeteget nevettünk. Mikor odaértünk gyorsan bepakoltuk a cuccokat,és haza mentünk. Még mikor pakoltunk,akkor sem tudtuk abba hagyni a beszélgetést.
-Amúgy hol dolgozol?-kérdezi.
-Az NCIS-nél.
-Te különleges ügynök vagy?
-Igen.
-És te? Merre dolgozol?
-Hétfőn kezdek egy gyógyszergyártő cég főnökének a titkáraként.
-Az klassz. Legalább csak a kávéfőzőig kell rohangálnod-nevetek.
-Hát igen.-nevet ő is.-Akkor következő kérdés.
-Ne kímélj!-nevetek.
-Hogy állsz a pasikkal?
-Nem akarod tudni.-nevetek fel keservesen.
-De igen is tudni akarom.-ülünk le az ágyra.
-Szóval...Az előző barátomat megölték,és most én nyomozok az ügyében,mert tengerészgyalogos volt.
-Sajnálom-simítja meg a karom.
-Nem kell...Igazság szerint hazudott,meg minden ilyesmi. Tudod amiket egy szemét pasi megszokott tenni.
-Miben hazudott? Ha szabad ilyet kérdeznem.
-Felesége volt és 3 gyereke-gördült le egy könnycsepp az arcomon. Erre Hanna odaült közvetlen mellém,és megölelt.
-Minden rendbe fog jönni-biztatott.
-Köszi. Még csak néhány órája ismerlek,de már most több mindent tudsz rólam,mint a legtöbb barátom.-mosolyogtam.
-Ez fordítva is igaz-mosolygott ő is,majd újra megöleltük egymást.-Egyébként nekem is elég parás életem volt eddig.
-Na mesélj.
-Anyámék elég hamar elüldözték az egyetlen embert,akit szerettem abban a házban. Méghozzá a bátyámat. 15 évesen lelépett,és fogalmam sincs,hogy hol van most.-potyogtak a könnyei,mire vigasztalóan megöleltem.
-Ne is mond! Nekem apám rúgta ki az új társamat,aki előtte azt mondta,hogy szeret. És most nem tudom,hogy mi van vele,vagy hogy hol van,és egyszerűen már nem bírom.
-És a nagy kérdés a sok rossz mellett az az,hogy hogy hívják a szívtiprót,aki az őrület határára kergetett.
-Ross.
-Ross?
-Igen. Ross Lynch. Miért lepődtél meg ennyire?
-Mert nem olyan gyakori név.
-És?
-És a bátyámat is így hívják,csak nem Lynch,hanem Smith.
-Ja fura. De mindegy. Amúgy a táskám bent maradt az irodában bejönnél velem?
-Persze.
Bementünk,de mikor odaértünk valakit láttam az asztalomnál matatni,de nem tudtam,hogy ki az,mert kapucni volt rajta. Viszont mire odaértünk nem volt ott senki,csak egy lapot találtam,amire ez volt írva:

Laura! 
Szeretlek,és ezt nem tudtam tovább titkolni. De remélem,hogy még találkozunk majd. Légy erős!