- 15. fejezet -

- 3 évvel később -

- Laura -

- Ross, kicsit gyorsabban szenvedj, mert sose fogjuk elkezdeni a festést! - nézek hátra drága férjemre, aki a festékes vödrökkel billeg mögöttem.
- Kicsim, szeretlek, imádlak, csak egy kérdés! Miért is nem volt jó nekünk a lakásodban? - néz ki a vödrök mögül.
- Mert Sophie-nek szüksége van a térre. Nem akarhatod, hogy a lányunk egy kis lyukban legyen még minimum 13 évet. Itt a külvárosban remek helyünk lesz. A szomszédok kedvesek, a környék biztonságos, rengeteg új barátot szerezhetünk mi is és Sophie i - magyarázom értetlen páromnak a tényeket.
- Aha. Szóval te itt született feleségeket akarsz játszani? - teszi le cuccokat a tornácon, amíg kinyitom az ajtót.

- Tudod szívem, megerőltethetném magam azzal, hogy újra elmagyarázom, de nem éri meg a fáratságot - fogok meg nevetve egy vödröt, majd bemegyünk. - Most mond, hogy nem tökéletes - fordulok felé mosolyogva.
- De tökéletes. Ahogy te is - veszi ki a kezemben lévő tárgyat és a földre teszi, majd magához húz és megcsókol.
 - Szeretlek - mondjuk szinkronban.
- Valamit muszáj elmondanom. Tudod...
 - Kicsim! Már 6 éve együtt vagyunk, ebből 4 már úgy telt el, hogy igent mondtál, egyszerűen semmivel nem tudsz meglepni - húz közelebb magához mosolyogva.
- Háát... Mindjárt kiderül - nevetem el idegesen, mire amolyan "kinyögnéd végre asszony?" fejjel néz rám. - Hamarosan annyian leszünk, ahány éve házasok vagyunk.
- Szóval... Sophie-nak kis tesója lesz? - néz rám kikerekedett szemekkel, mire egy halványat bólintok. - Akkor ezért ragaszkodtál úgy ehhez a házhoz - esik le neki a tantusz, majd elmosolyodik és megcsókol.
- Akkor kezdhetjük a festést? - vigyorgok.
Természetesen ezt is elbohóckodtuk, mint úgy általában mindent, aminek nincs köze a melóhoz. Egyszer gondoltam egyet és végig húztam a festőhengert Ross hátán, mire ő is nekem támadt és festék háború tört ki.

- Néha elgondolkodom, hogy 5, 15, vagy 25 évesek vagytok-e - halljuk meg Hanna hangját az ajtóból.
- Ő kezdte - mutatunk egymásra Ross-al.
- Anyuci mindenki tudja, hogy te kezdted. Most apuci háta tiszta zöld - nevet Sophie.
- Ilyenkor hol van Tony? Tiszta nő uralom van - néz körbe Ross.
- Ott ahol McGee és Gibbs. Hozzák el a bútorokat - közli velünk az eddig is tudott tényeket Hanna.
- Srácok ilyen tempóban a jövő hónapban be is rendezhetitek a házat - nevet Ziva.
- Ne kritizálj oké? Pocsék a munka erőm - teszem karba a kezem.
- Ó tényleg? - vonja fel a szemöldökét Ross, majd lassan felém sétál. Ismerem ezt a gonosz lassított felvételt. Eldobtam a festőhengert és kirohantam a szobából Ross pedig utánam. Egészen a Sophie-nak szánt szobáig futottam, ami a négy szoba, két fürdő közül az utolsó volt. Benyitottam egyből megtorpantam.

Sírva megfordulok és az aggódó tekintetű Ross-sal találom szemben magam, aki csak erősen magához szorít.

- Anya az mi? - hallom meg a kislányom hangját magam mellől. - És miért sírsz? Valami rosszat csináltam?

- Jaj kincsem, dehogyis! Csak anyunak most egy kis időre van szüksége, hogy valamit elintézzen. Azzal ott pedig te ne foglalkozz! Valaki, aki nagyon gonosz rosszat akar nekünk - guggolok le mellé, majd magamhoz ölelem.

- Apu azt mondta, hogy a gonosz emberek nem bánthatnak minket, mert a mi szeretetünktől el menekülnek.

- És ez így is van. Soha nem engedjük, hogy elszakítsanak minket! - kapja fel Sophie-t, majd engem is magához húz.

- Na ki akarja megnézni a medencét? - kérdi nevetve Ross.

- Én! - kiáltja Sophie boldogan.

- Menjetek csak, majd utánatok megyek - adok mind a kettőjüknek egy-egy puszit az arcára. Ahogy ezt megtettem a két szöszi repülőset játszva elrohant a hátsókertbe. 

- Segítenétek ezt lefesteni? - fordulok a már mellettem álló két barátnőmhöz.

- Persze - bólint Ziva. El akartam indulni a földszinten lévő festékekért, de Hanna visszarántott és megölelt Zivával együtt. Sikeresen lejutottam a felszerelésért, majd neki láttunk a festésnek, amíg Ross Sophie-t szórakoztatta a kertben. Mikor már az egész szobára felkerült a babarózsaszín festék, kitakarítottuk a helységet, majd lementünk felügyelni a srácokra, akik időközben megérkeztek, nehogy összetörjenek valamit. Lepakoltak, majd felhordták a bútorokat, én pedig szépen dirigálva eligazítottam őket, hogy mit hova tegyenek, majd fel pakoltam Sophie dolgait, ő maga pedig lerohamozta az új birodalmát.

Befejeztük a többi szobát, majd miután mindenki elment fáradtan az ágyra dőltünk. Valahogy képtelen voltam kiverni azt a "mosolyt" a fejemből. Mindenki azt mondta, hogy csak egy "csodálója" lehetett, mert ő börtönben ül. Én is ebben reménykedek...