- 16. fejezet -

- Laura -

- Anya! Apa! - nyit be a szobánkba Sophie.
- Igen kicsim? - kérdezi Ross csukott szemmel.
- Szerintem valaki van a házban - erre mind a ketten felülünk. Kezembe fogom a fegyverem és felállok.
- Nem gondolod, hogy hagyom, hogy kimenj! - áll fel Ross is.
- Vigyázz Sophie-ra! - irányítom a lányom az apjához. Rájuk csuktam az ajtót, de még így is kihallatszott, hogy Sophie sír.
- Ugye anyu visszajön?
- Kicsikém, egészen biztos, hogy megoldja és pár perc múlva már itt is lesz. Nem lesz semmi baj - nyugtatgatja Ross, de ismerem és hallom a hangjában az aggodalmat. Lesétáltam a lépcsőn, persze a fegyver végig előttem volt. Mivel még nem rendeztük be a nappalit, ezért egyből feltűnt a walkie-talkie, ami az üres helyiség közepén hevert. Felvettem és beleszóltam.
- Haló!
- Igazán szép ez a környék nem gondolod Laura? Egy nagy családnak pont ilyen helyen kell élnie. Nem értem... Két gyerek és egy férj és még mindig csinos. Az anyád is pontosan ilyen volt. Kár, hogy már csak a lányát láthatom - nevet gonoszul Ari, messziről megismerem a hangját. - Ja és a kislányod is igazán szép. Szőke, akárcsak az apja, kíváncsi vagyok milyen lesz a következő.
- Hagyd őket békén! - sziszegem a fogaim között.
- Akadályozz meg! Egyébként tetszik ez a kis fekete mini pizsi, azt hittem 16 éves korod óta nem hordod.
Odarohanok az ablakhoz és a szemben lévő fán egy igazán ismerős alak ül.
- Hagyj minket békén! - mondom neki lassan és érthetően, mégis szörnyen idegesen, de választ már nem kapok. Ari elrohan a házak között és a hatalmas sötétben már nem is látom. Idegesen felrohanok és berontok a szobába. Mielőtt még bármit mondhatna megakadályozom.
- Sophie, kincsem maradj itt és feküdj be az ágyba, mindjárt mi is jövünk! - húzom ki a a szobából  Ross-ot. - Tudja, hogy hol vagyunk - borulok sírva a nyakába, mire erősen magához szorít.
- Szólni kéne Gibbs-nek. Nem vagy biztonságban - fogja meg az arcom, közben mélyen a szemembe néz - mire még jobban elkezdenek folyni a könnyeim. - Pontosan mi történt? - erre leveszem a kezeit az arcomról és bele adom a kommunikáló eszközt.
- Tud Sophie-ról és a kicsiről is. Mindannyiunkra vadászik...
- Nem hagyom, hogy bántson. Ígérem. De most gyere, ne hagyjuk sokáig egyedül Sophie-t - csókol meg, majd felindulunk. Benyitottunk a szobába és befeküdtünk a már alvó Sophie mellé.
- Olyan békésen pihen - igazítom rá a takarót.
- Ígérem hamarosan mi is ilyen békésen pihenhetünk. Addig pedig...
- Reméljük a legjobbakat.
- Jó éjt kicsim! - ad egy puszit a fejemre.
- Neked is.