-6.fejezet-

-Laura-

Enyhe sokk ért abban a pillanatban,amikor Ross azt mondta,hogy "SZERETLEK" . És lehet,hogy komolyan is gondolja,hisz feladta az állását azért,hogy én bent maradhassak. Nagyon édes volt tőle. Lehet,hogy beleszerettem a szöszibe? Azt hiszem,hogy...
-Igen!-mondom ki hangosan,mire apa kicsit furán néz rám.
-Mi igen?
-Csak...-mondom,mire egyre jobban vonja fel a szemöldökét.-Nem fontos.-vonok vállat,majd felrohanok a lépcsőn,egyenesen ki az ajtón. Körbe nézek,hátha látom még valahol Ross-t,de sehol sincs. Ziva és Tony épp indulni készültek,de megállítottam őket,és beszálltam mögéjük a kocsiba.
-Minden oké?-néz rám Tony.
-Minden franko.-tudom le gyorsan.
-Ross az előbb elviharzott a parkon keresztül. Úgyhogy nem hiszem,hogy minden "franko" lenne-mondja Ziva,de az útról nem veszi le a szemét. És így tűnt el Ross ilyen gyorsan,már mindent értek.
-Kirúgták.-jelentem ki.
-Mi?! Miért?!-néz hátra Tony. Ezek szerint nagyon megkedvelte.
-Mert vagy ő,vagy én. És nem hagyta,hogy kirúgjanak.-temetem tenyerembe az arcom.
-Ez olyan é...-kezdi el Ziva,de félbe szakítom.
-Édes! Tudom. De inkább hagyjuk ezt a témát! Kérlek!-váltok érlelő üzemmódba.
-Rendben.-egyeznek bele mind a ketten. De szerintem túl könnyen bele törődtek abba,hogy nem mondom el nekik,amit tudni akarnak.
Amint visszaértünk az irodába a liftet meg se várva felrohantam,de már csak az üres íróasztalt találtam. Leültem a sajátomhoz,és a többiek már arra értek fel,hogy a fejemet az asztalnak ütögetem.
-Kislányom minden rendben?-jön oda mellém apa,és megsimítja a hátam.
-Úgy nézek ki?-teszem fel a költői kérdésemet,de közben nem hagyom abba,amit csinálok.
-Akkor mond el mi a bajod!-néz rám.
-Te! Te vagy a bajom!-ordítom a fejéhez,majd kiviharzok. Egyenesen a parkba rohanok,ott leülök egy padra,és várok. Hogy mire is várok? Pontosan még én sem tudom. Lehet arra,hogy mindenki haza menjen,és vissza mehessek az irodába.

-Ross-

Nem tudom mit tegyek. A lány akit szeretek nem is biztos,hogy viszont szeret,a munkámnak lőttek,és még csak haza sem mehetek,mert anyámék tuti,hogy kiraknának. És ebben a helyzetben bármit megtennék,hogy jó szorosan átöleljem a kishúgomat. Hanna,ha tudnád mennyire hiányzol. De az esélye,hogy megtaláljuk egymást egy a millióhoz. Azért,mert én nem állíthatok a házunkhoz,és vihetem el. Ő pedig úgy tudja,hogy Smith vagyok,és nem Lynch. Hát ez marha jó,egy csődtömeg vagyok.
Egy csődtömeg,aki a városi parkban sétálgat,mint egy idióta,és... Ez szipogás volt? Valaki van itt,aki sír,de ki? Egy lány. Azta Ross de bölcs vagy. Na mindegy. Nem látom az arcát,mert háttal ül nekem. Kicsit közelebb megyek,de hiszen ez Laura. Oda kéne mennem hozzá,és... De nem most,mert csörög a telefonja. Ismét nagyon nagy mázlista vagyok.

-Laura-

Hirtelen megcsörrent a telefonom,nem tudom ki az,mert egyáltalán nem ismerős a száma,de azért felveszem.
-Igen?-szólok bele viszonylag emberi hangon, a sírást visszafolytva.
-Laura Marano?-szól bele egy fiatal lány.
-Igen én vagyok. És te pedig...?-nyújtom el a kérdésem.
-Hanna Smith. Nem ismerhetsz. De a lakáshirdetésedre jelentkeznék.-ja tényleg úgy két hete meghirdettem,hogy lakótársat keresek.
-Még szabad. És ugyan nem tudom menyi az idő,de ha ráérsz akkor meg is beszélhetnénk a lakásomnál.
-Este 8 óra van,és igen ráérek.
-Akkor fél óra múlva a lakásnál.
-Rendben.-jelentette ki,majd letettük. El is indultam,hogy ne késsek el. Pont akkor értem oda,amikor ő is.
-Szia! Te vagy Hanna?-megyek oda hozzá.
-Szia! Igen én vagyok. Te pedig gondolom Laura vagy.-nyújtja a kezét. Kezet fogunk,majd behívom.
-Szép lakás.-néz körbe.
-Akkor körbe is vezetlek. Ez lenne a te szobád,mellette pedig az enyém.-mutatok a két szobára.-Fürdő mindkét helyen van. A konyha a folyosó végén van. A nappali pedig a konyha melletti nagyobb helység.
-Ez király.
-Kösz.
-És mennyi lenne az ára?
-Csak a rezsi és a kaja fele.
-Akkor rendben. De lenne egy kérésem.
-Mond csak!-mosolygok rá kedvesen.
-A cuccaim a hotelben vannak. Segítenél elhozni?
-Persze. Gyere! Csak bepattanunk a kocsiba,és elhozzuk.
Kimentünk,beszálltunk,majd elindultunk. Az egész utat végig beszélgettük. Mindent elmondtunk magunkról,és rengeteget nevettünk. Mikor odaértünk gyorsan bepakoltuk a cuccokat,és haza mentünk. Még mikor pakoltunk,akkor sem tudtuk abba hagyni a beszélgetést.
-Amúgy hol dolgozol?-kérdezi.
-Az NCIS-nél.
-Te különleges ügynök vagy?
-Igen.
-És te? Merre dolgozol?
-Hétfőn kezdek egy gyógyszergyártő cég főnökének a titkáraként.
-Az klassz. Legalább csak a kávéfőzőig kell rohangálnod-nevetek.
-Hát igen.-nevet ő is.-Akkor következő kérdés.
-Ne kímélj!-nevetek.
-Hogy állsz a pasikkal?
-Nem akarod tudni.-nevetek fel keservesen.
-De igen is tudni akarom.-ülünk le az ágyra.
-Szóval...Az előző barátomat megölték,és most én nyomozok az ügyében,mert tengerészgyalogos volt.
-Sajnálom-simítja meg a karom.
-Nem kell...Igazság szerint hazudott,meg minden ilyesmi. Tudod amiket egy szemét pasi megszokott tenni.
-Miben hazudott? Ha szabad ilyet kérdeznem.
-Felesége volt és 3 gyereke-gördült le egy könnycsepp az arcomon. Erre Hanna odaült közvetlen mellém,és megölelt.
-Minden rendbe fog jönni-biztatott.
-Köszi. Még csak néhány órája ismerlek,de már most több mindent tudsz rólam,mint a legtöbb barátom.-mosolyogtam.
-Ez fordítva is igaz-mosolygott ő is,majd újra megöleltük egymást.-Egyébként nekem is elég parás életem volt eddig.
-Na mesélj.
-Anyámék elég hamar elüldözték az egyetlen embert,akit szerettem abban a házban. Méghozzá a bátyámat. 15 évesen lelépett,és fogalmam sincs,hogy hol van most.-potyogtak a könnyei,mire vigasztalóan megöleltem.
-Ne is mond! Nekem apám rúgta ki az új társamat,aki előtte azt mondta,hogy szeret. És most nem tudom,hogy mi van vele,vagy hogy hol van,és egyszerűen már nem bírom.
-És a nagy kérdés a sok rossz mellett az az,hogy hogy hívják a szívtiprót,aki az őrület határára kergetett.
-Ross.
-Ross?
-Igen. Ross Lynch. Miért lepődtél meg ennyire?
-Mert nem olyan gyakori név.
-És?
-És a bátyámat is így hívják,csak nem Lynch,hanem Smith.
-Ja fura. De mindegy. Amúgy a táskám bent maradt az irodában bejönnél velem?
-Persze.
Bementünk,de mikor odaértünk valakit láttam az asztalomnál matatni,de nem tudtam,hogy ki az,mert kapucni volt rajta. Viszont mire odaértünk nem volt ott senki,csak egy lapot találtam,amire ez volt írva:

Laura! 
Szeretlek,és ezt nem tudtam tovább titkolni. De remélem,hogy még találkozunk majd. Légy erős!