-11. fejezet-

Különösebb hozzáfűznivalóm nincs ehhez a részhez. Maximum annyi, hogy ha valaki ismeri az alap sorit, akkor válaszolok az esetleges kérdésekre, vagyis csak egy IGEN VOLT EGY HASONLÓ RÉSZ A SOROZATBAN IS, DE NEM TELJESEN ILYEN VOLT. Jó olvasást! :)


Nem alszom. Nem eszem. Nem mozdulok az irodából. Nem tudok gondolkodni sem már. Azt hiszem megszállottam üldözöm anya gyilkosát. Eluralkodik rajtam egy érzés...Bosszú. Mindenáron. Apu persze most is megtiltotta, hogy Ari után menjek, de mint mindig most sem érdekel. Tudom, hogy rám vadászik. És biztos vagyok benne, hogy valahonnan figyel. Élvezi, ahogy szenvedek. Arra vár, hogy teljesen kikészüljek és feladjam, de arra várhat. Soha nem adom fel.
Péntek van. Egyedül ülök bent a sok papír fecni, nyom és jegyzet között. Nem találom a megoldást és kezdek megőrülni. Hajnali négy van, és ha most nem lenne ez a szemétláda, akkor békésen aludnék Ross mellett, de helyette itt ülök és gondolkodok. Tegnap nagyon csúnyán összevesztünk Ross-al. Amíg nem találok megoldást erre az egészre, nem lesz igazi béke köztünk. Mit meg nem adnék, hogy hozzábújhassak. Hallgatnám, ahogy békésen veszi a levegőt, mikor alszik. És minél közelebb férkőzök hozzá, annál gyorsabban ver a szíve. Az én bűntudatom pedig egyre inkább nő, ahogy előrébb jutok az ügyben, mert tudom, hogy nem vagyok mellette, mikor szüksége van rám.
Ahogy nézem a monitort...egyre inkább érdekel, hogy ezzel az egésszel mit akar elérni.
-Ilyen korán bent van Marano különleges ügynök?- jön be Carl a postás.
-A bűn sosem alszik- nevetek fel keservesen. Leteszi a leveleket, majd tovább áll. És ismét egyedül maradtam. Remek! Csak én és a gondolataim. Felkeltem a székemből és a levelekhez mentem. Mivel egy kupacba rakta őket, ezért gondoltam kiteszem mindenkinek az asztalára. Még mielőtt végeztem volna McGee és Tony léptek ki a liftből.
-Jó reggelt srácok!- veszem fel az utolsó levelet az asztalról. -Ez fura...
-Neked is jó reggelt! És mi fura?- lép mellém Tony.
-Csak ez a levél. Nincs külön címzett, csak annyi, hogy az NCIS különleges ügynökének. És egy csóknyommal zárták le.
-Mit zártak le egy csóknyommal?- ad egy puszit Ross, ahogy beér.
-A levelemet- kapja ki Tony a kezemből az említett tárgyat.
-Honnan veszed, hogy nem nekem küldték?- háborodik fel McGee.
-Vagy küldhették nekem is- száll be a bugyuta vitába Ross is. Elkezdenek egymás szavába vágni és szinte harcolnak azért az egy nyamvadék papírért.
-Akkor majd én kinyitom- veszem fel az időközben földre esett borítékot. Lassan kinyitom az oldalánál, majd egy hirtelen mozdulattal összenyomom, mire valami fehér por száll ki belőle. Ahogy a többiek hátranéztek a tanácskozásból, hogy eredetileg kié a levél, már csak a por felhőt láthatták.
-Ez meg mi?- néz kicsit ijedten Ross.
-Az amit jó lesz ha nem lélegzel be!- intek neki, hogy ne jöjjön közelebb.- Csak hívjátok Dokit és zárassátok le az emeletet!- rakom le óvatosan a papírcsomagot.
-Veled mi lesz?- indul el McGee Dokiért.
-Az a legkevésbé sem érdekel. Összeszurkodnak, mint valami tűpárnát. Most csak reménykedjünk, hogy a borítékban mészpor, vagy valami ilyesmi van, vagyis volt, és nem antrax!- fogok meg egy üveg vizet és nyakon öntöm magam. Lerohantam Dokiékhoz, közben Ziva kiüríttette az emeletet. Lassan az orvosok is megérkeztek, akik elvitték a véreredményeket. Az egyik doktor lekísért a mentőhöz, ahol apu már idegesen várt rám.
-Nincs szükségem kioktatásra. Szóval, ha csak ezért jöttél, akár el is mehetsz- szállok be a kocsiba.
-LAURA!- kiált utánam Ross, de még mielőtt közelebb jönne megállítom.
-Ha valami bajom van...- veszek egy mély levegőt.- Nem akarom, hogy bajod essen. Még egyszer nem. Szeretlek- fejezem be, majd becsukják a mentő ajtaját.


-Ross-

Miért ő nyitotta ki a borítékot?! Annyira zaklatott volt mostanában. Én pedig nem voltam mellette. Nem akarok úgy járni, mint Gibbs. Nem akarom elveszíteni a legjobb dolgot az életemben.
Visszasétáltam, de ezúttal Abby laborjába. Leültem egy székre és bámultam magam elé. Körülöttem pedig pörögtek a dolgok. De bennem az idő megfagyott.
-MEG VAN!- Abby kiáltása törte meg a csendemet.
-Csak mond, hogy nem antrax. Kérlek!- mondom szinte hallhatatlanul.
-El is mondod, hogy mi az?- sürgeti meg McGee.
-Döghalál- jelenti ki Abby.
-Vagyis?- néz pöszén Gibbs.
-Pestis- világosítja fel Doki. Erre a megállapításra mindenki elhallgatott.
-És ha esetleg Laura...Tudjátok...Akkor neki mennyi az esélye a betegség ellen?- kérdezek rá aggódóan.
-Tudod Ross...-kezd bele Doki.- Van egy mondás a tüdőpestisesekre.
-Ugye nem az, hogy...- nyelek egyet.- hogy végük van.
-A pestisesek a barátaikkal ebédeltek, és Paradicsomban az őseikkel vacsoráztak- ettől a mondattól féltem, vagyis a jelentésétől. Nem akarom elveszíteni, még csak most kaptam vissza. Magamhoz akarom ölelni, úgy hogy ne férjen el köztünk a világ legkisebb dolga sem.
-De a pestist ma már tudják kezelni nem?- csillan fel Ziva szeme.
-Az átlagos pestis vírust igen, de...- szalad a vetítőhöz Abby.- Most viszont egy genetikailag módosított baciról beszélünk. Erre a valamire nem hatnak az antibiotikumok. És csak egy szuper laborban tudják előállítani.
-Egy olyanban, mint ami az Izraeliek kezében van. Többek között Ari kísérletezgetett ott- szörnyed el Ziva.

(ez egy átlagos pestis vírus, ami ellen az orvosok antibiotikumokkal küzdenek. Ami megtámadta Laurát, annak kék a vége, innen lehet tudni, hogy módosított vírusról beszélünk.)